Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 96 — tében uralkodtak. Szabadka, hol 30 ezernél több lélek lakott, a magyar kormánynak hódolt, Ezen, bár nyelvre, nagyobb részben a szerbhez rokon, de vallására nézve római hitű s bunyevácnak nevezett rác népség rokonérzettel viseltetett a magyarhoz, s számos nemzetőrsége volt, mely távolról tekintélyesnek látszott, közelről azonban gyengén állott, mivel a város szállásait, pusztáit a rablástól megvédeni nem igen volt képes s igy, hogy Szabadka a háború súlyát nem igen érezte, ezt szerencséjére népességének köszönhette. A Tisza és Maros közt, a mint onnét januárban a magyar sereg elköltözött, a rácok nyilt terén szenvedett vereségüket megtöriandók, a magyarokkal Kanizsán, Moholon, Verbászon s még számos más helyen igen vadul bántak, Zentán pedig tetézték embertelenségeiket, hol ezernél több magyar férfit, nőt és gyermeket öltek le s hol a később visszatért magyar sereg a holttestek egész halmait találá. Ily embertelen s vadállaténál roszabb módon pusztították a Tisza körül s onnan befelé az általuk gyűlölt magyar fajt, s annyira, hogy a családok ősi helyeiket ezrenként hagyák el, a Kunságban és Pestmegyében keresvén menedéket. Szegednek a dühös rác támadástól való megmentését máshol adtuk elő. Azóta mi sem veszélyeztette állapotát. A Bánátban magyar erő nem létezett, kivéve Új-Aradot, hol a várat ostromló magyar sereg előőrsége állott, a Temesvár felőli mozgalmakat szemmel tartandó. Ezen időben, midőn a rác mozgalmat mi sem hátráltatá, nyerte eredetét a Vojvodina alakulása, mikor is a rác párt főnökei a népséget szervezni kezdék, hogy az egyesülve s egy középpontból vezetve, a még egészen el nem törült magyar elemnek jobban állhasson az ellent. O-Arad magyar kézen volt s lakosai több havi veszély, zsarolás, lövöldözés s az ez által okozott gyújtás