Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 86 — Erre természetes, hogy Dembinszky megbántott önérzete fölhevült s szenvedélyétől elragadtatva kelleténél talán keserűbb igazságokat vetett szemökre. Ez azonban kiegyenlíthető vala, sőt talán — de csak talán, — a bizalom is visszakerült volna, ha az öntudattal s meggyőződéssel biró, ilyesekben szilárd lengyel tábornok a legfőbb kivánságba beleegyezik, t. i. abba, hogy harci mozdulatainak tervét és szándokát velők a hadi tanácsban tudassa. — Miért kívánták ezt? ők, az ellenszegülők tudták, mert ha engedelmeskedni akarnak, szükség nem volt reá, ha pedig nem akartak, akkor még haszontalanabb lett volna ez. Midőn ezen legfőbb óhajtás kimondatott, Dembinszky katona-sapkáját fejére tevén, mondá: „Uraim, hadi terveimbe s ezek kivitelét célzó szándékomba ha csak a sipkám is be volna avatva, igy tennék vele" : — s levévén sipkáját, eldobá azt. S ez a tanácskozásnak véget vete s mindkét rész jelentést tőn a kormánynak. A tábornokok ezzel nem voltak megelégedve, hanem azon ürügy alatt, hogy ellenséggel szemben a bizodalom-vesztett fővezér sikerrel nem működhetik, Szemerét, a kormány alter-egóját maguk részére vonták. Mivel birták erre? Szem ere legjobban tudja. Csoda pedig, hogy ezen köztársasági lelkületű s igazságot szeretni látszó jellem, az összeesküvés világos nyomai dacára magát oda hagyá csábítani, hogy Görgeyt helyettes fővezérnek nevezze ki. A mint a kinevezés megtörtént, Görgey tudatta ezt Dembinszky vei, s attól a hadi levelezés és rendeletek jegyzőkönyveit elkéré, mit Dembinszky megtagadott. E megtagadásra a leglovagiatlanabb tett következett, t. i. Bayer táborkari főnök, felsőbb jóváhagyással, Dembinszky ajtaja elé őrt állított. De ezt már a legrészrehaj-