Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 30 — kormány,' a hadügyérrel együtt. Mindenik képes volt a hazát megmenteni, s ezzel kérkedett is, bár oktalansága mindenünnen kilátszott. A sajtó pedig azonnal fegyvert fogott mellettük, vagdalta a hadügyért, utána pedig az országgyűlés követei s aztán a kormány ágyúztak; s a házi békesség miatt — lett légyen az eredmény bármi — egyezkedni kelletett. Egy fenéje volt az országnak, mely nemesebb részein rágódott, s ez a kormányfőnek a szabad csapatok irányában mutatott határtalan kegyelete volt, — bár ezek akadályozák az ujoncozást s a felszerelést, Természetes, hogy a fiatal legények örömestebb íratták be magukat ezen csapatokba , több levén ott a szabadság, kevesebb a fegyelem, s több a magán-haszon; mig másrészt alakitásuk háromannyi időt kivánt, mint a rendes zászlóaljaké. Ha az ország 10 évig háborúskodik vala, ily csapatok mindig alakultak volna, melyek inkább a föld népét zsaroló, fegytelen s rabló testületek voltak, mintsem az ellenségnek ártó harcosok. A? egész haza felkiáltott ellenök s a kormányfő' többszöri Ígérete dacára az első alázatos kérés után mégis újra megengedte alakításukat, hogy a józan észt háborítsák s a haza ügyét veszélyeztessék. Mire véljem ezen engedékenységet, hacsak nem azon különc gondolat kifolyásának, hogy mivel az alakitók hatalmas szószátyárok, szép szellemek, írók, költök', színészek, bukott ügyvédek s ilyesek voltak, és mivel elébbi foglalkozásukban nem értek célt, tán a katonaiban fogják azt elérni, — mert hisz' a magyar született katona! A hadügyérnek ügyességökben kétkedni — Isten ments'! — nem volt szabad, mivel lángeszekről s erős szellemekről ilyesmit föltenni, már magában bűn. Pénzt, töltényeket s ruházatot nemcsak úriasan költöttek, használtak s rontottak, de mintegy ették ezeket,