Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 31 — mintha a haza 100,000 pelikánt tartott volna. Igaz, hogy ezen pelikánságban az erdélyi sereg is kitűnő volt. A sok tisztséget vadászó s kérő és a sokféle bnkott egyén, ki üldöztetés ürügye alatt uj elhelyezést esdett, hogy erkölcsi csorbáját kiköszörülhesse, — itt is légió volt. Ezek könyörületből a képviselő nrak által pártoltattak. Négyszáz ezernyi sereg kellett volna arra, hogy mindannyi kérése teljesítethessék, vagy hogy — a mit a seregtől távozni szerető tisztek leginkább óhajtottak — angol modor szerint fizetéssel, — de nem fél-fizetéssel — szabadságra bocsáttassanak. Ezen gyökeres hibák mellé teszszük több hadvezetőnek a kormánytól is pártolt dicsvágyát, soknak haszonkeresését, vagyis önmagnkróli el nem feledkezését, tovább;! a magyarnak önmagát túlbecslését egyfelől, másfelől pedig célt érés miatti hunnyászkodását. Ezek miatt az egyetlenegy haditekintély, a hadügyminisztérium pártolás helyett aláásatott; s a kormányfő azon hite, hogy ő annyit, sőt még többet tud és ért a hadvezetéshez, mint nemcsak a hazai, de az egész világ hadügyminisztériuma összevéve, s aztán a középpontbóli vezetés hiánya, a titkos rendeletek s utasitások, valamint az egyes hadvezéreknek tetszésükre bizott működése az egész hadvezetést a véletlen labdájává tevék. A hadügyminiszter tekintélye szilárd sohasem volt, két szerencsétlen hadi tette után pedig (bár azok történtükkor méltányosság szerint Ítéltettek, de Debrecenben már tudatlanságból eredteknek mondattak,) még ingadozóbbá lőn. Mivel pedig többek által megtámadott és aláásott hivatalában s tetteiben támaszt nem lelt, s mivel ezek dacára többször ismételt lemondását nem vívhatta ki, — dolgait mindig szaporodó bajjal vitte. Tehát mivel helyén kényszerült maradni s önnön Ádámját változtatni s a körülményekhez alkalmazni nem tudta, nem akarta, —