Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 339 — sága, sőt még a sereg óhajtása is, azok elfogadását illetőleg, állottak. Midőn Kossiith a levelet elolv asa, a többiek összenéztek. Horváth püspök Perczel vitatkozása alatt azt mondá hozzám: „így vesznünk kell", mire én „bizony"nyal feleltem; midőn pedig a levél tartalmát hallám, én mondám a püspöknek: „El is vesztünk", s akkor ő felelte rá „bizony"-át. Ha ezen roszkor nyilvánított jelentés a tanácskozmányt véletlenül lepte volna meg, talán az arcok hoszszúra nőnek vala; mivel azonban az egész világ beszélt róla, az arcokon a bús érzelem kifejezését lehetett ugyan látni, hanem Kos s út hon kivül levertséget nem, noha a szomorújáték végjelenésének közelléte világos volt. Ezen is keresztül esvén, mivel Mészárost — bár Perczel mellőzése kimondatott — a fővezénylet további viselésére birni nem lehetett: — Dembinszky neveztetett ki, kinél Mészáros mint segéd s magyar levelező maradt. Dembinszky előre kijelentette a kormányzónak, hogy a sereg elfogult szellemi állapotában s az ellenséghez aránylagos gyengeségében Szegeden ütközetet el nem fogadhat, s azért ajánlá, hogy a kormány menjen minél előbb Aradra. Ezzel a tanács szétoszlott. Dembinszkyvel ugyanazon lakáson levén, még ugyanazon éjjel, melyen haza értünk, Görgey levele kihireszteltetett, s az egész tábor vitázott fölötte. Perczel, ha volt is valamely törvénytelen terve, —mit sem bizonyitani, sem tagadni nem tudok, — jobbnak látta magát a sorsnak alája vetni, mintsem valamely kóficot főzni; s azért erőt vévén magán, midőn a július 30-kán kelt hadügyminiszteri parancs őt eddigi vezényletétől fölmentette s azt Visoczkynak átadni rendelte. •22*