Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 29 — tetszett, de azért mégsem érdemié meg azon gvülöletet, melylyel megtisztelték s melylyel őt minden módon a hadügyi hivatalból kituszkolni szerették volna. — A legfőbb személyeknek s az országgyűlésnek ellentállani a hadügyér dolga volt, s ha ez hivatalát nem teszi a mérlegbe, — Steint el kell vala bocsátania, pedig minden hibája mellett a hadsereg szervezésében ügyesebb, a hivatalos hanyagság, a kihágások, a katonai osztályok önkénytes elhagyása, szóval a rosz viselet hatalmasabb fékezője mint ő, senkisem lehetett. Megbocsássanak a többien, ha jó szolgálataikat elismerem és köszönöm; de mivel magyarok voltak s csak kötelességüket tették a haza irányában, (melylyel szemközt semmi szolgálat sem lehet nagy, mert ennek mindennel tartozunk, mig az nekünk mivelsem tartozik,) azért neveiket elhallgatom. A hadügyér gondjait a sok hiány, mulasztás, hanyagság s tékozlás még inkább növelték, mivel a haza kisebb körre szoríttatván, ezek most fontosabbak voltak s az egyetemre károsabban hatottak. Ezen hibák most még jobban tünének föl, s mivel azokat büntetni nem lehetett, hanem nyugodtabb időkig át kellett nézni, — azért a rosz megmaradt, sőt nagyobbodott is. Nagyobbodott pedig azért, mivel a főbb egyéneket más alkalmasak hiányában mellőzni nem lehetett, s igy kénytelenséggé vált a sok rosz között a kisebbet választani. Ha a hadügyér akart is erélyt kifejteni, ezt nem teheté mindig, mert azt a kormány különös pártolásai gáitolták. Minden nagy vagy bármily apró vezér azt, a mi vezetése alatt állott, saját birtokának tartotta s abból valamit áttengedni vagy máshova helyezni, — bár a haza megmentése igényié, — csak erőszak után engedett, s minden legkisebb vezérke többet tudott, mint az egész