Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 26 — következtében adott Perez el tárgyat a vizenyős élcekre. — Bocsánat ezen kitérésért! A „Március" tehát hasznot eleget s annyit hajtott, hogy a kormány megelégedhetett vele, de még jobban a rendőrfőnök, Madarász, kinek tanácsosává lőn, talán mintegy Vidocknak. Ekkép a kormány s a közönség megelégedhetett, hogy az utcákon este korjongatni hallá: „Fris Március!" „Tessék venni fris Márciust!" Ünnepélyesen megkövetem a debreceni civisek orgonáját, mely egy héten kétszer muzsikált, mely a civisek büszkeségének tárgya volt, s melylyel az akkor itt működő ország- s más két gyűlés az azonidőbeli szomorú viszonyok közt megelégedhetett, minthogy abban saját szellemének hasonmását láthatá, a mely épen úgy ismétlé egyhangú nótáit, mint a „Március" mindennapi kapcáskodásait. A jámbor azonban nemsokára jellegcserélésre kénvszerült, mert Madarász Jósef, az elhunyt „Népelem" szerkesztője reformátori kütegéből nem gyógyulván ki, a „Március"-nak nevezett becsületes civist csakhamar elrontotta, együtt kezdvén türkölőzni és vakarni egymást s a közönséget, csakhogy még nem tudni cui bono? E két hirlap boszuságára s a józanabb s értelmesebb kedélyek boszantása visszatorlása céljából kiállott a sikra a szellemi műveltség s a higgadtabb politikai nézet, a közönségnek jobb irányt, a hirlapiró kollegáknak élces ostort s az értelemnek kedves elégtételt nyújtandó. Kár, hogy az „Esti Lapok" neve alatt sajtolt hirlap a forradalom első szakában későbbi dolgozótársaival nem bírhatott; mennyi roszat mellőzhetett s mily fölvilágositást nyújthatott volna. Hanem igy szűk körre szorulván, csak a létező józanabb véleményt képviselheté.