Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 246 — a császári sereg Erdélyből kitakarodni kényszerült, akkor az egész nép részt vön. Szittya faj volt; körülötte a műveletlenebb oláh s a neki sok kárt okozó, számra aránylag kisebb, s mégis uralkodó s elsőbbséget éreztető németajkú szász faj létezett. Hogy a székelynek ennélfogva a hozzá hasonló magyar fajhoz mindenben jobban kellett szitnia, ez természetes. Bem Erdélyben seregét tekintélyes lábra akarván emelni, a honba vezető utak és szorosok felvigyázatán kivül még annyi ujabb zászlóaljat kívánt alakítani, hogy jövő munkálataiban nagyobbszámu sereggel küzdhessen s célját kivívhassa. Ez okok folytán a székelységet megnyervén, seregét 45 ezerig reményié szaporítani. E reménységét Bem sikerültnek jelenté; hanem jelentéseit az első hadügyér szentírásnak már azért sem tarthatta, mivel a hadügyér tudott róla valamit, bár sohasem járult hozzá, hogy a kormánytól pártolt alakitók a székelységet jobb Ígéretekkel szabad csapataikhoz csábították. Ezen alakitók kevés kivétellel olyak valának mint a kereskedők nagy világcsapások alkalmával, a kik ilyenkor töltik erszényeiket. Azonban ha május elején Bem seregében a 45 ezer emberből hiányzott is valami, — serege mindazáltal jól szaporodott. Föllebb mondók, ha Bem csupán katonai ügyekkel foglalkozik, sokkal több hasznot hajthatott volna. Hanem genie lévén, geniális tulajdonainál fogva nem igen genirozta magát, s tevékenységét a polgári ügyekre is kiterjesztette, s azokban a fő kormánybiztosokkal (pl. eleintén Beőthyvel, kiről azt mondá: „Der Beöthy, der hat mich getödtet,") súrlódásba kezdett jönni; később Csányival, kiről mégis ugy nyilatkozott, hogy ezzel csak lehet élni. Azonban egyenesen katonai intézményeit egyik sem hátráltatá, vagy ha igen: fölötte kevéssé.