Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 233 — a kiktől a bátorságot, vitézséget, elszántságot és kitartást elvitatni nem lehet, az osztrák vezénylőket segité. Kedvem nincs hozzá és azért nem is akarom elsimítani vagy szépiteni azt, a mi rosz; azért álljon itt, hogy a magyar sereg a rácokon véres boszát vőn, s a hol lehetett , a szerb betolakodókon még véresebb, még dühösebb boszát állott. Ezen felbőszültség ellenük némileg méltányos is volt, mivel külföldi szomszédok levén, Magyarhonnal március előtt békességben éltek, a magyarok által megbántva nem voltak, s ellenünk mint fogadatlan prókátorok nemcsak működtek s az első izgatók között voltak, sőt a vad és embertelen harc mintáját ők nyújtották, s igy maguknak tulajdonítsák, hogy kegyelmet sehol sem találtak, s azon zsákmányt, melyet hazaküldének, drágán fizették meg. A rác faj is szenvedett, és sok helyütt tán többet is szenvedett, mintsem szenved, ha elfajult kihágásai a magyarok boszuját több helyen ki nem hivták volna. Azonban az is igaz, hogy a magyar mégis emberségesebben viselte magát, mivel alig lehet példát felhozni, hogy gyermekeket, terhes asszonyokat s egyátalában a nőnemet gyilkolta volna, mint azt a fölszentelt vitézek tevék. Hogy némely helyütt a boszdállás kelleténél tovább vitetett, kevésbbé tulaj donitható a rendezett magyar seregnek, mint inkább az ősi helyéből, birtokából elűzött népnek, mely a győztes sereg után télen át falka számra kényszerült bolyongani, s mely ha egyszer visszatért, a kölcsönt visszaadni igazságosnak tartotta. Perczelnek átalában vérengző hajlamot tulajdonítottak azért, mert a hadügyminiszterrel és kormánynyali heves és indulatos levelezésében ezt önmaga látszott igazolni, midőn pl. májas 15-kén írt levelében azzal kérkedett, hogy ő felszámitatlan mennyiségű ellenséget irtott ki. Hogy sok helyütt kelleténél tán szigorúbb volt, nem