Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 208 — s elhatározottságával a szükségnek megfelelni képes legyen. E főnököt Henczyben találta föl, mely választásáról, ka a háború önmagában véve is ész- és emberiségellenes dolog nem lenne, az emberiség nevében sokat lehetne mondani. A kétes magaviseleteért péterváradi hivatalából elmoz- * dított Henczyt, kinek magát Pesten a magyar törvényszék eló'tt kellett vala igazolnia, de a kit a magyar kormány első elköltözésekor ott feledett; a kit dicséret és megelégedés helyett tétlenségeért Windischgratz roszul fogadott; a kit a herceg tán azért, mivel az alkotmányra letett esküjét egyenesen megszegni vonakodott: a magyar törvényszéktőli megmenekülése után, az osztrák itélő szék elé szeretett volna állítani, mivel Péterváradot az ottani helybeli nehézségek dacára az osztrákok kezére játszani nem bírta; — ez osztrák törvényszék elé még sem állította, miért ? ő tudja. Akárhogy legyen is a dolog, Henczy budai várparancsnoknak neveztetett ki, s ez a várból, a hadi tekintetben oly keveset igérő helyből oly erődítményt teremtett, mely hosszabb ideig ellenállhatott. Személyére nézve pedig, hogy az osztrák ügy iránti teljes hódolatát megmutassa s igy a hercegnek róla való rosz véleményét megcáfolja, — eltökélé, hogy a várat, mig él, föl nem adja. Igaza volt a magában derék katonának, ha nem is kíméletes férfinak. 0 jól tudta, hogy ha addig nem védelmezi magát, mig az osztrákok által fel nem szabadittatik, akkor végzetes sors vár reá; mert ha hamar adná föl magát, akkor katonai becsületérzete gyávasággal bélyegeztetnék meg, — ha pedig későn: ez esetben a magyarok hazaárulónak tartanák. E körülmény is igazolja e sorok Írójának gyakori mondását, „hogy forradalomban két részről akasztják az embert."