Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 8 — azért most senki sem tudta, hogy a kormányfő első legyen-e vagy utolsó a székhely elhagyásában? Most azonban már példánk lévén, ezentúl kötelességévé fog tétetni a kormányfőknek minden veszedelem közelítésekor minden felhivás s a néphez intézendő bátoritás nélkül, éjszaka tűnni el a középpontról. A helyettes hadügyminiszter, Vetter az utolsók közt volt, s minisztériuma mégis oly zavarban jött Debrecenbe, hogy a legszükségesebb iratokat, melyek jövendő tájékozásul szolgálhattak volna, az útban elhagyta, úgy hogy kevés kivétellel (s a legszebb kivétel Pétery, a katonai biztos volt, ki családos férfi és régi ausztriai tisztviselő létére mindent elhozott magával) a hivatalfőnökök tabula rasával jöttek Debrecenbe, itt mindent újra teremtendők. Mivel pedig az akkori helyettes hadügyér szabad tetszésre bizta az el- vagy el nem jövetelt, azért többen, kikről tűzről pattant hazafiuságot lehete föltenni, Pesten maradtak, mig a schwarzgelbséggel vádolttak eljöttek, de ezek az egész személyzetnek alig tevék egy harmadát. A többi minisztérium kijelölvén a velük elmenőket, ezek kevesebbet szenvedtek. Sok tisztuláson s tisztitáson ment keresztül a hon polgári s hadi hivatalaira nézve, s bár kevés bizalom volt a személyek iránt, mégis egyes eset kivételével kevés elpártolás történt, ámbár az ellenfél mindazokat igen szívélyesen fogadta, a kik a magyar ügyet elhagyták. A kisebbekről nem szólok, mert nem volt határozott akaratuk, minthogy elhatározásukat vagy előbbi, katonapajtássági megszokásuk, vagy betanult testületi szellemük (esprit de corps) vezette, másokat megbántott dicsvágyuk, vagy meg nem szokhatása a forradalmi kormánynak, meg a kíméletlen szabad sajtó eljárása, leginkább pedig a szegénység s az ezzel járó jövőérti aggódás.