Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 2. kötet (1867)

— 112 — Ellenségét ott megtörtnek és ártalmatlannak vélvén, s az ottani, Erdélybe vezető útakat nélkülözhető gyalog osztályokkal, Kiczkó őrnagy alatt megszállva hagyván, többi erejével Kolozsvárra tért vissza. Innét kevés idő múlva a császári sereg ellen indult, mely 10 ezret felülhaladó erejével Szebenben benn s ennek környékén fészkelt. Ezen erő ellenében saját ereje sokkal kisebb volt, mit növelni, bármint igyekezett is, sem gyalogokban, sem lovasokban, sem pedig ágyukban nem birt, úgy hogy első csatázásaiban 6 ezernél több emberrel sohasem rendelkezhetett. Azonban a számhiányt serege katonai és harci kiképzésével, mozgóvá tételével, sebes és különböző iránybani meneteivel, önnön hősi bátorságával, s legfőkép ágyúinak legtökéletesebb használásával pótolá ki hadi értelme. Áz osztrákok lassú eszmélésük-, hosszas elhatározásuk-, nehézkes mozdulataik-, nagyon óvakodó eljárásuk-, részint pedig ultra-metbodicus vezényletük- s az ellent mindig nagy körben bekeritési igyekezetüknél fogva Bem merényeit könnyiték. Ezen osztrák circumspectiót Erdély forradalomelőtti hadi kormányzója, Puchner altábornagy most, kifáradt korában, még öregbitette. Ezen jó úr fiatalkori tüzességét és vitézségét óvatossággal és diplomáciai viselettel váltotta fel, melyet Metternich szárnya alatt és 1832 és 1833-ban a római legatiókban tanult, s melynek szövevényes és ármányos modorát Erdélybe is behozá ügyvezetésében, úgy hogy a forradalom első idejében nem roszul manoeuvrirozott, helyét mindkét résznél meg akarván tartani; a magyaroknál jószága, az osztrákoknál altábornagy sága miatt. Tehát az osztrákok mindent biztosítani akaró igyekezete Bem terveit még jobban mozditá elő.