Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 91 — miniszter, a szükséges és lehetőleg erős nemzetőrséget már elébb ocla rendelvén. Ezen, a magyar ügyet mindenben akadályozó rác lázadás el nem nyomása igen nagy előnynyel aknáztatott ki. A magyar hetvenkedés, szóbeli erő s erélyesség a tettbeli gyengeség nevetség tárgyává lőn, — és a magyar vitézség hírét csonkítani kezdé. A hon külső politikai láthatára borúnak volt indulóban, s hogy derű keletkezzék, azt a hon összes kivánsága is csak Sz. Tamás bevétele által gondolta kivívhatni. Tehát a mint már azelőtt az ágyúk felszerelése s lovakkali ellátása siettetett, ugy a tiz zászlóalj mielőbbi kiállitása is sürgettetett. Es mivel a kibékülés reménysége a horvátországi széleken is feltűnni látszott, — az ott létező sorkatonaság egy része Bácsba indíttatott, s a többi magyar részeken szétszórt sorkatonasági őrségek is Pestnek utasíttattak, onnét Bácsba indulandók, ugy hogy oda most összesen négy gyenge zászlóalj, két gyenge huszárezred és 6 üteg ágyú volt útban. Bánátban, hol Nagy-Kikinda körül eleinte szintén lázadás ütött ki, Kiss ezredes gyenge és ügyünkhöz nem nagy hajlammal viseltető erővel védelmezte a rendet. Ezen erő egy erős lengyel s egy gyenge magyar zászlóaljból, a 2-ik huszárezredből, — melyhez még néhány svadron 6-ik ezredbeli huszár jött, — állott. Ez váltakozó szerencsével bár, de annyira működött, hogy a polgári megyékben az ellenséges tervezetek sehol sem mozdittathattak elő, noha mindig készen kellett lennie a támadások visszatorlására. Ezen veszekedések és verekedések haszna részünkről csak az volt, hogy a sereg harciasabbá lett, a nyilvános ütközetekben mindenhol megtartotta a csatatért és minden megtámadást visszavert, — de az ellenséges kedélyeket meg nem hódíthatta s az ellenségeskedéseket meg nem szüntethette. Nem pedig azért, mivel a tapasztalás dacára,