Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)
— .333 — felakasztattak; másrészt pedig-, mert az ilyen kivégeztetések a nemzet jellemével nem igen fértek meg, — minthogy közép-út nem létezett, — fel nem akasztatván, minden büntetés nélkül szabadon bocsáttattak a bűnösök. A tisztek tudatlansága, tapasztalatlansága, hanyagsága s közönbössége szintén elősegitette a fegyelmetlenséget, mert ezek mitsem gondolván alattvalóikkal, de tekintélyök sem lévén, az egész szolgálat csak úgy Isten nevében ment, a mi egészen a háború végéig tartott; sőt még bővitve lőn a felsőbb tisztek engedetlensége által, — kik csak azt tartották jónak, mit saját agyuk tekintett annak, a miért is maguk közt s alattvalóik előtt is nyilvánosan niegszólák s lealacsonyiták a legfőbb rendeleteket, úgy hogy az alattvalók bennük engedetlenségi forrást találtak. 2-szor. Az organisátió rendben ment az első 10 honvédzászlóaljnál, és az első két ágyúütegnél, mert három havi idő volt ennek létesithetésére; lehetett is látni ennek hasznát; bár ez is csak futólag és csak félig műveltethetett, mint p. o. az 1 — 2-—3 honvéd-zászlóaljaknál, melyek egész végig megtartották, ha nem is a rendet, de annak szinét. A 3-ik, a szegedi s csongrádi zászlóalj Damjanics által volt képezve s az egész háború alatt fegyben maradt, sőt ez inkább lehetett mintája a bátor s hősies eljárásnak, mint a 9-ik, mely harcon kivül inkább volt fegytelen, mintsem nem. Ezekkel később mások többen is mérkőzhettek, de belső rendezetre a 3-ikkal egy is alig, bár ez sem volt hiba nélkül, mire csak egy példát hozok fel, t. i. hogy a 19-ik sorezred 3-ik zászlóalja, hős és bátor lévén a budai vár bevételekor, a hadügyminiszter bútorait (ki a gróf Sándor-féle kitűnő házban lakott) úgy elrablotta és pusztította, mint az ellenfeléét. Később azonban sürgetőbbé válván a katonai kiállítások, fölszerelések és az emberek azonnal használása , a hibák szintén sűrűdtek, mivel a gyorsabb alakításokat