Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 313 — űzetve, Franciaországban élt s az 1846-diki fölkeléskor Galíciához közeledett, s midőn ez nem sikerűit, közelében vagy máshol várván szerencsét, az 1848-diki osztrákmagyar felkelési időszak alatt, midőn Bécs ostromlásához Windischgratz közeledett, megjelent Bécsben. Ennek védésében tettleges részt vévén, meg is sebesittetett, s Bécs meghódolván s máshova menekülni nem tudván, titkos utakon Pestre érkezett. Felgyógyulván különben sem nehéz sebéből, alig volt Pesten, midőn szobájában egy ifjú lengyel honfitársa kereste föl. Ez .a Visoczky dicsért parancsnoksága alatt akkor alakulóban levő lengyel zászlóaljban szolgált s az „István" vendégfogadóba jött, hol alig lépett be, midőn kérdezé: „Sind Sie der Bem?" a mire, midőn Bem „ja"-val felelt, ez egy kis zsebpisztolyt rá lőtt, golyója azonban Bem pofacsontjában megakadván, 10—12 napi gyógyitás után minden rosz következmény nélkül hagyta el a szabadság lovagja szobáját. Azon, árulásokkal örömest vádló heves időben Bem a hires „Március 15"-től már azért is, mivel áruló honfinak tartatott, s mint olyas lövetett meg, szintén árulói cimmel tiszteltetett meg, bár később Olympust érdemlő hőssé alakult ép azon hirlap pápaszem nélkül orránál tovább nem látó szerkesztője szemében. — Mit gondolt Debrecenben per excellentiam mocskoló collegája, a honvéd-elnöki hires titkár, Cs. Cs. L., — ki akkor a honvédelnöki gorombaságok tollvivője volt, — nem tudom, hanem azt tudom, hogy Bem maga kérte a honvédelmi bizottmány elnökét, mikép a szegény lengyelt ne bántsák, mert ha valakit akasztani kellene, úgy az a Pesten létező lengyel demokrata párt feje, Visoczky, s azért is a rögtönitélő szék helyett, rendes itélő széknek adatott át, mely hogy miként itélt és büntetett, ismét nem tudom, csak arra emlékszem, hogy ezen gyilkosszándéku egyén az úgynevezett lengyel légióban újra menhelyet talált, leg-