Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 294 — tesen átalános kivilágítást rendezett) s a közös országgyűlésre a képviselők választását meg is kezdette. A mint ez megtörtént s Magyarhonban élj énekkel fogadtatott, Erdély növényházi-féle nemzetségei s legelőbb is a szászok azt valamely mérges utógondolattal fogadták. Az oláhok belső megelégedettséggel s külsőén mosolygva, tartalék-gondolattal vették. Végre a székelyek, mivel az új állapothoz semmi reményt nyújtó igéret sem volt kötve, az uniót sem melegen nem fogadták, sem hidegen; velők együtt a megrögzött bureaucraták s az élemedettebb, eladósodottabb, s a régi formákhoz szitó nemesek szintén egykedvűek maradtak, s csak az elébbi oppositió, a fiatalság s a magyar népfaj vette azt hőn és hálával tudomásul. Az érzelem eme többfélesége a Magyarországiétól eltérő családi, birtoki, törvénykezési s ügy viseleti különbségből eredt. Magyarországban, — ha némely arisztokratát s konzervativbelit kiveszünk, — bár a birtokos nemesség igen sokat, a birtoktalan, az ágynevezett armális pedig mindent vesztett, (mivel elvesztvén személyes szabadalmait: közönséges polgárrá vált, miről magasabb felfogása vagy eszméje nem volt) — mégis az új törvényekkel együtt az Unió is az egész honban kisebb-nagyobb enthusiasmussal s hazafiúi kötelesség-érzettel fogadtatott s háláltatott, —- kivévén az ó-hitíí szerb fajt, mely a közös szabadságot nyújtó törvényeket új követelésekre használta fel. Miként már az 1836-ik évi 21-ik törvénycikkben kimondatott a részeknek Magyarországhoz csatlása s az végre is hajtatott, úgy most is nemcsak a részek, de egész Erdély egyesülése nemcsak kimondatott, de végre is haj-