Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 293 — a törvénykezésben, a beligazgatásban, az igazság kiszolgáltatásában hasznot vélt nyerni; azért az összeolvadást sürgette, követelte. Ily eltérő törekvések következtében a magyar, székely s a szász, mint angol viaskodó kakasok állottak egymás ellenében. Az előbbi erdélyi országgyűlések, az 1834-iki oppositionális gyűlés után, — — — — — az 1839-iki magyarországi törvény-adta nép-telier könnyitését s a nehéz állapotból jobb létre való kifejlést szintén óhajtották, de nem jutottak hozzá. Az 1848-ki országgyűlés kivivta ezeket Erdély számára s még valamivel többet is; t. i. a képviseleti rendszert, s azelőtt csak álmaiban látott függetlenségét, Erdélyországnak Magyarországhoz kapcsolását s igy egy nagyobb és oszthatlan Magyarhonnak alakulását, miből — mint uj kiinduló pontból — jobb jövőt bizvást remélhetett. Az erdélyi népség, — az oláhokat is beszámitva, — igen nagy többséggel üdvözölte az új állapotot, melyben vágyait s követeléseit kielégitve látta, vagy kielégitve lenni hitte, s mely ellen a szász patriciusi, vagyis bureaucratiai családok és azok rokonai, barátai, (mert a falusi szász nép szintén nyert az új állapot által, következőleg másodrendű oppositiót képezett a városok ellenében) és a városok polgárai törpe minoritást képeztek. Az 1848-ban összegyűlt erdélyi országgyűlés, az akkori cancellár báró Jósika Samu s több más dicasteriálisok, bureaucraták és a szászok ellenszegülése dacára a magyar országgyűléstől kért és nyert egyesülést kivivta , s azt júniusban a fejedelemmel Innsbruckban aláiratá, törvénynyé emelte (minek hallatára Pest önkény-