Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 224 — kezdek a forradalmat és máshol támaszt már-már nem igen találtak. A hausherr a sok nemzetőri parádéba beleunván s gondolkozni is kezdvén: okoskodott, vagyis inkább bécsi értelemben —• resonirozott. A közvélemény alkotói: a hirlapok kiábrándulva az első reményekből, egy részük a nagy német hon felé fordult, s császári helytartójától s a Sz. Pál templomából várta az üdvöt, ha igaz, hogy azt a keletiek nyugatról várják; más részük pedig a schwarzgelb dülő jegyét Phönixként hitte fölemelkedendőnek, — s igy a két rész egymás közt becsületesen veszekedett, hanem egyben majd mindannyian megegyeztek már, hogy t. i. irányunkban rosz szándékkal legyenek s ellenünk is nyilatkozzanak. Hanem mivel kivételek léteznek, melyek a szabályt igazolják, azért mégis — mint dagadt ugyan, de ritkán úszó rizs a vasárnapi magyar "levesben -— a Völkerbund mellettünk volt. Mikép nyertük meg barátságát? Pulszky legjobban tudja. Az új-módorú és szabású kormány, — mely lassukás haladásával a zopfot és parókát Titusra vagy a la Fieschire oly hamar változtatni nem birta, mint azt az Aula kivánta, — egyre változóban, futóban vagy macskazene hangjai közt volt; s igy a március előtti Met térni ch-Kollowrat minisztérium márciusban Fiquelmont elnök minisztériumává alakult, kinek barátai még egészen az előbbi időkből való emberek voltak, például: Kollowrat s Kübeck, mint akkori haladók, aztán Pillersdorf, ki csaknem vágtatónak tartatott, és Zanini gróf. Csoda, hogy ezeket áprilisbe nem küldték, mert már májusban Wessenberg (elnök s külügyéi*), Pillersdorf belügyminiszter, Krausz, Doblhof, Baumgarten, Sommáruga és az ultima instantiában határozó Latour voltak az úgynevezett vezetők.