Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 211 — le magának, hogy mig ö sok helyen bőségben úszott, azok, kik érette vivtak és ó't biztosították, éheztek; nem tudták, hogy ezen nemzetőrséggel bajos volt bánni, és mégis reménylettek. Nem vették számba azt sem, hogy minekelőtte ellenség ellen kellene némi rendben kiindulni, addig órák telnek el s hogy a temérdek koesi és a csatahelyre gyorsan jutni óhajtás és tolongás hátráltatta még a lassú mozgást is, nem hogy gyorsan haladni és menni engedett volna. Nem tudták végtére, hogy az ily sereg pelikáni eleség-fogyasztása a sok biztosnak mily fejtörést okoz. Ezt mind nem tudták, mert nem akarták tudni; bár elegen voltak olyak, kik körültekintő tehetségüknél fogva, a dolgok valódi mibenlétét elegendőleg kitárták. Tehát, mivel máskép nem lehete tenni, nem a sajtó utján, hanem kiméletes meg nem elégedést nyilatkoztattak ki s Jellasics űzését elrendelték, remélve, hogy ez még eredményezhet valamit. Jellasics utolérésére idő kellett. Addig is Philippovics és Roth elfogatását parancsolták meg, mire Perez el Mór biztos hivatott meg, ki a tüzéri iskolában 8 hó vagy talán egy évig műveltetvén, magát született katonának és még mi több: vezérnek tartotta. Perez el elhagyván a sereget, uj zászlóaljakat teremtett, nemzetőröket gyűjtött. Addig a két ellenséges tábornok , bizván erejében, és mi több, . . . . bánjuk segítségében s őket bevárásában, kevesebb elővigyázattal és önbiztositással haladt előre, mintsem öreg katonáktól várni lehete. így történt, hogy a tornyosuló akadályok, a mindenfelől ellenük induló erőről nagyitott hirek és még saját seregük csekély harcvágya miatt is előre nem mentek; hátra pedig nem mehettek, mivel a Sió és a sárréti csator14*