Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

X. FEJEZET. Dunántúli események. — Valami a határőrökről. — A bácsi sereg vezényletének átvétele. — Látogatás Péterváradon. — Osztrák hadi gazdászat. — Bács-bánáti katonai viszonyok. — A bécsi és pesti kormány el­járásai stb. Itt legyen helye a dunántúli dolgok elbeszélésének. Mielőtt azonban ezt megkezdeném, rövid tájékozásul tán nem lesz felesleges a következendőt érinteni. Jellasics haderejéről azt jegyzi meg az „Emlékiratok" szerzője, hogy az legnagyobb részben határőrökből állott, kik a magyar hadügyminiszter alatt állottak, a ki ki is hirdette, hogy ezredeikbe idegen sem besoroztatni, sem azokban eló'léptettetni nem fog; hogy a nehéz határó'rzési szolgálattól fel fognak men­tetni s hogy náluk is az összes magyar-koronabeli országokra kiter­jeszkedő hadösszeirás fog behozatni; hogy a törvényhozásban népségükkel részt veendenek; hogy a beligazgatás minden nemé­ben anyai nyelvüket használhatják; hogy mindazon hivatalnokok, kik nyelvüket bizonyos idő alatt magukévá nem teszik, szolgá­latuktól fölmentetnek; hogy a katonai hatóság náluk megszűnik s helyette polgári igazgatás hozatik be. Hogy ennek dacára a határőrök Magyarország ellen fegy­vert ragadtak, ennek okát az „Emlékiratok" szerzője annak tu­lajdonítja, hogy azon intézkedéseket az illetők nem hirdették ki sőt a magyar kormány törekvéseit ellenséges színben tüntették föl, minek következtében a fölkeltett nép a nagy népszerűséggel biró Jellasicshoz csatlakozott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom