Szokoly Viktor: Mészáros Lázár emlékiratai - 1. kötet (1867)

— 5 — Saltzburgban megháltam s az ottani császári kertet megnéztem anélkül, hogy előérzetem lett volna arról, mikép másnap valódi urai járkáljanak a kertben. Innét kiindulván, Linztől két póstányira elszundikáltam; egyszerre legényem megtaszit, és azt mondja: „Az udvar jön!" — Kinézek, és négy császári hintót látok, hanem sem a császárt, sem a királyt meg nem ismertem. — Alig mentem tovább, jöttek egyes hintók, ki követ, ki tábornagy. Mindegyik megállít: láttam-e a császárt? — Láttam — mondám — négy udvari hintót, de ki lett légyen bennük? ki nem ismertem. — Nem tudtam mire vélni az ily könnyű utazást, míg Linzben valódilag ki nem tudtam a bécsi kravalt, és a császár e miatti elutazását. Linzben egy angol királyi futár kereste a császárt, és bár tudta, hogy nincs Bécsben, mégis együtt tartottunk Bécsnek, a császárt ott keresendők. — Találni agyán a császárt nem találtuk, de rendetlenséget sem, hanem olyas kábulást és kebelszoritó tikkadást, mely nagy vihart szokott megelőzni. Nos, mit volt mit tenni? Bécsben voltam. Mint miniszter léptem be és mint ilyen mikép éreztem magamat egy nem rég átváltoztatott székhelyen mint alkotmányos hivatalnok? — nem tudom. Azonban aludtam, és pedig nem roszul; meglehet, hogy az ut is járult hozzá, és másnap, bár ismeretlennek gondolám magamat, mégis voltak nézőim, látogatóim, kérőim, magukat ajánlóim stb. Miniszter levén, természetes, hogy hasonlóimat keressem fel; hanem mivel katona-másaim is voltak, — ha-