Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

SS III. A btkv. tárgyalása részleteiben. sajátitá el. Nincs természetesebb és következetesebb valami, mint az, hogy azok, a kik a felségsértésben az állam iránt tartozó hűség violatioját találták, s azok, a kik" abban az egyesülési, az alávetési és alkotmánymegállapitási szerződés megszegését ismerték fel: nem fogadhatták el e bűntett alanyának azt, a kit a hűségi kötelék nem foglal át, a kik tehát hűséggel nem tartoznak; vagy pedig, a kik a Feuerbach-féle szerződésnek nincsenek alávetve t. i. a külföldiek. De másrészről szintén semmi sem természetesebb, mint az, hogy midőn e felfogással ellenkezőleg, az új btkönyvek, Összhangzásban a jogtudomány mai megállapításaival, a külföldieket is a hochverrath alanyaivá teszik, s mindenik állam egyenlően bünteti azon külföldit vagy belföldit, a ki ő ellene bármelyikét követi el azon cselekményeknek, melyek a mi törvényjavaslatunk 125. és 126. §§. meghatározvák: hogy ugyanakkor azon cselekményekre vonatkozólag, melyek a 140., 141. és 142. §§-ban említtetnek, mindenütt a sértett állam honosságától tételeztetik fel a rendes büntetés alkalmazhatása. E nagyfontosságú változás „ indoka az alapfelfogás tisztultában rejlik, melynek közvetlen és szükségszerű következménye, hogy a felségsértésben nem büntettetik többé a hűség megsértése; mig ellenben az, a mit a németek Landesverrath-nak neveznek, s a mi a franczia, belga és az olasz törvények szerint, az állam külbiztonsága elleni delictumot képez, s a mit a mi 1843-ik évi törvényjavaslatunkkal összhangzásban a jelen javaslat is hűtlenségnek nevez: alapját és eszményi lételemét, a haza iránti kötelesség bűnös megszegésében leli. De ebből következik egyszersmind az is: hogy az ok, mely a most kiemelt lényeges különbséget eredményezte, képezi egyszersmind az állam elleni merényletek e két csoportja közt a válaszvonalat is, azon két különös caracteristicus jellemvonást, mely az egyiket a másiktól megkülönbözteti. Az államnak joga van saját létét, alapintézményeit és integritását, az eröszokos megtámadás ellen oltalmazni; tehát joga van megbüntetni mindazokat, a kik ezek bármelyikét erőszakosan megtámadják. Az államnak, mint külön terület és saját szerves intézményei által alkotott önálló individualitásnak védelmi joga: ez képezi a helyesen felfogott felségsértés jogalapját: ellentétben a régi felfogással, mely, mint kiemeltetett, a jogalapot a hűség violatiójából származtatta; külföldiek ellen pedig a hostilitas helytelen kitágításából és analógiájából indult ki. Az újkor felfogása nincs összefüggésben a megtámadó honosságával, s e szerint teljesen független a hűségi szemponttól. Ez a lényeges különbség a régi és az új felfogás között; s ebben van megfejtése annak is, hogy a régi alapokon hasztalan kiséreltetett meg a két iránynak caracteristicus jelleg általi megkülönböztetése. De azon alapokon sikertelennek kellett lenni azon fáradságnak is, mely czélul tűzte ki a két bűntett alanyának helyes meghatározását, s mindkét irányban, helyes jogi elvből származó, helyes körvonalak által körülírni az államnak külföldiek elleni büntető jogát. Ezen különbség ismeretes volt az 1843-iki javaslatunk szerzői előtt is, a minek legfényesebb bizonyítéka, hogy a 47-ik fejezetben meghatározott cselekmények megjelölésére ezen jellemző kifejezést „Hűtlenség" használták. Annál nagyobb kár, hogy a 43-ik fejezet czímfeliratnak megállapításánál nagyon is