Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)
II. Rész. XVIII. Fejezet. Az ember élete elleni bűntettek és vétségek. — 278—280. §§. 477 De in thesi fennállott a megkülönböztetés, ott ugy mint máshol; s alapját annak felismerése képezte, hogy az, a ki az emberölés elkövetése iránt magában vagy másokkal tanakodik, s magát annak elkövetésére tusa, küzdelem, számítás és mérlegezés után határozza el; az, a ki az emberölés véghezvitelére az eszközöket elökésziti, megszerzi, magát mesterkélések, mások rászedése, valamely büntetendő cselekmény elkövetése, gyakran a legtávolabbról szőtt fondorlatok által helyezi azok birtokába; az, a ki a véghezvitel utait tervszerüleg egyengeti, az akadályokat megátalkodott konoksággal, és kitartással elhárítja, ha mindezt legyőzve, minden nehézséget elhárítva, forralt tervét kiviszi: az ily ember sokkal gonoszabb és sokkal bűnösebb, mint azon szerencsétlen, a kihez felgerjedés, a szándék és a kivitel végzetes vonalain a higgadtabb meggondolás nem juthatott el. Lett legyen az elnevezés bármi, a me!ylyel e két különböző lélekállapot megjelöltetett, mint „homicidium e praeconcepta mali ti a", „malice aforethought" vagy „ex animo deliberato"; vagy pedig homicidium deliberatums ennek fajai: a homicidium ex proposito, homicidium exinsidiis, proditorium assasinum és ezekkel ellentétben : a homicidium dolosum simplex vagy GOBLER szerint a homicidium ex impetu, praecipitatione, ex ira perpetratum: mindezen különbségek benső alapját és indokait a tettes lelki állapotának különbsége — vagy az erre nézve elfogadott praesumtio képezte. 3. Hazánk régi törvényei is elismerték e különbséget, s az elválasztó indokot szintén a psychicai mozzanatban állapították meg. Szt. István és Szt. László törvényeit nem emiitjük; ezekből az átható eszme felismerésére alig juthatnánk; de igen is felismerhető ez az 1486-ik évi 51. törvényczikben, melynek bevezetése és 3-ik §-a egymás mellé állítva, az emberölés három faját, ugyanazon megjelölésekkel, melyeket az azon korbeli olasz és német törvényekben találunk, világosan élőnkbe tüntetik. „Item si quis hominum cujuscunque conditionis et praeeminentiae existant, deliberative homicidium perpetraverint: omni redemtione remota interficiantur. 3. §. Si vero homicidium non ex praeconcepta malitia neque animo deliberato, sed casualiter, aut aliter inopinate acciderit: occisor cum propinquis occisi liberum concordandi habét facultatem." Három faját emliti az emberölésnek a fentidézett törvény: „homicidium ex praeconcepta malitia", a mi a praemeditált emberölésnek felel meg; a „homicidium ex animo deliberato" vagyis a szándékos emberölés illetőleg a praeconceptio nélküli emberölés; és e két fajjal szemben: a homicidium casuale." Szórul-szóra ismételte e törvényt II. Ulászló nagyobb decretumának 81. czikke; mig ellenben az 1563-ik évi 38. törvényczikkben csupán „homicidium deliberatum" említtetik. Csudálkozni lehet, hogy az 1723: 11. t. cz., mely az emherölés bűntettének, az ezen bűntett által életétől megfosztott ember személyes minősége (rokonság) és polgári állása szerinti qualiíicalásaiban oly kifogyhatlan, magának a bűntettnek meghatározását, s különbségeinek már régi törvényeinkben megjelölt tényezőit teljesen mellőzi. Több századdal az 1486-ik évi 51. t. cz. után, a tudomány előbbre haladt, és az élet is világosabban kifejtette, hogy mi értetett „homicidium deliberatum" alatt; a törvényhozás tehát azon helyzetben volt, hogy az elválasztó vonalat, illetőleg a régi törvényeknek is tüzetesebb meghatározást adhatott volna. Ez nem történvén meg: a magyar gyakorlat elhagyva az 1486. 51. törvényczikkben kifejezett helyes alapeszmét azon felfogás felé hajlott, mely a szándékos emberölés eseteiben, — nem tekintve a különösen minősített eseteket, — egyedül a „prima fúria", s az önvédelem eseteit különböztetvén meg : a beszámítható tettes által elkövetett minden más szándékos emberölést egyenlőnek, és egyformán büntetendőnek tartott.
