Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

3G III. A btkv. tárgyalása részleteiben. államtitkár urnák sikerűit felszólalásai által bebizonyítani az ellenkezőjét annak, a mit állított, midőn magát a jogtudomány oly magas színvonalán állónak mutatta be. (Derültség a szélső baloldalon.) Egy másik, a mit az államtitkár urnák egyszer mindenkorra ezen vita alkalmával megjegyezni akarok: az, hogy nagyon furcsa eljárást követ az államtitkár ur ezen büntető törvényjavaslat védelmezésében, mert a mikor ezen oldalon a régi hazai intézményekre, a hazai aspiratiókra, azok fejlődési történetére történik hivatkozás, akkor az államtitkár ur a modern állam, a haladás, a művelődés nevében küzd ellenünk a hátramaradók ellen, akkor mi táblabírák vagyunk, s ö a culturállam védője. Mikor pedig megfordítva mi, a kik nem indulunk ki praeoccupált szempontokból, hanem csakis a haza javát, az igazság tekintetét tartjuk szem előtt, és mikor ezen szempontból, különösen a haladás szempontjából védelmezünk valamit, mint például tegnap a 105. §-nál, a midőn arról volt szó, hogy a kormány érdekében, — mert ne méltóztassék összezavarni a dolgot, ne méltóztassék mindig a felség nimbusainak tulajdonítani azt, a mi csak arra való törekvés, hogy a kormány köre tágittassék, — kettős fegyvert akarnak kezűkbe ragadni és a királyi kegyelmezési jogot annyira ki akarják terjeszteni, hogy annak a kormány hasznát vehesse akkor, a mikor szükség lesz arra, hogy saját embereit a bűnvádi esetekben megóvhassák: (Felkiáltások balfelöl. Ugy van! Ugy van!) akkor az államtitkár ur előáll s azt mondja, hogy ez az újabb kornak találmánya és hogy a mi régi törvényeink e megkülönböztetést nem ismerik. Kérem az államtitkár urat, legyen egyik vagy másik, vagy legyen hive a réginek, ragaszkodjék a régi magyar felfogáshoz; vagy legyen az újabb kor hive, a cultur-ember, de elfogadni az újnak a legroszabb oldalát, vagy a mi a régi magyar jogból rosz, ez aztán sajátságos. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Áttérve a dolog lényegére, a mint mondám, két kérdés áll előttünk, egyik az, hogy vájjon megnyugszik-e a ház abban, hogy az, a mi eddig az egész világ és egész Magyarország által is csak politikai küzdelemnek tekintetett, hogy az ezentúl a büntető törvénykönyv által definiálva legyen; pedig ez történik itt világosan. Lássuk, miképen szól az 1843-ki javaslat, melynek alapulvétele Mocsáry tisztelt képviselőtársam határozati javaslata szerint volna elfogadandó. A Deák Ferencz által szerkesztett, vagy legalább sugalmazott 1843-i javaslat szerint a felségsértés a következő egyszerű pontokra redukálódik: á) A ki tudva és szándékosan a királyt életétől megfosztja, vagy megfosztani tettlegesen törekszik; b) a ki a királynak személyét, tudva és szándékosan, tettlegesen erőszakkal vagy megsérti, vagy megtámadja ; c) a ki azon hízta., melyben a király lakik, vagy tartózkodik, tudva és a király elleni bűnös czélzattal erőszakosan rátör; d) a ki a királyt személyes szabadságától, vagy királyi székétől erőszakosan megfosztani tettlegesen törekszik; é) a ki az ország független önállásának vagy polgári alkotmányának felforgatására fegyveres erővel feltámad. Ezek az 1843. javaslat pontjai. A többiről nincs szó. E szerint tehát felségsértést követ el az, a ki az ország önállósága és függetlensége ellen támad s daczára annak, hogy ebben az állam ellen elkövethető bűn oly világosan van jelezve, még is hozzá teszi: erőszakosan fegyverrel támad, máskép nem. Mit mondanak önök itt mindjárt a másik szakaszban. A magyar állam alkotmányát, vagy a magyar államot képező országok, vagy a magyar állam és az osztrák-magyar monarchia másik állama közt fennálló kapcsolatot erőszakkal megváltoztatni törekszik.