Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. XVII. Fejezet. A rágalmazás és a becsületsértés. — 258 — 277. §§. 435 lényeges pontokban tér el a német büntetőtörvénykönyvtől. A mi különbözik az alapfelfogásban: az nem lehet egyenlő a részletekben sem; és igy már ebből megmagyarázható egyes intézkedéseknek felvétele itt, melyek mellőzve vannak amott; viszont más intézkedéseknek mellőzése a mi javaslatunkban, melyek felvéve találtatnak a német büntetötörvénykönyvben. — Két intézkedést azonban, melyek a német törvényben tartalmaztatnak, s a mi javaslatunkban hiányzanak, czélszerünek látszik megemlíteni, s a kihagyatást indokolni főleg azért, mert ezek, ha tartalmukra egyetértünk, s ha nem fölöslegesek: a becsület elleni delictumokra nézve felállított bármily rendszer mellett is helyet foglalhatnak, s ugy kihagyatásuk nem a rendszer következményét képezi. A német birodalmi büntető törvénykönyv 195. §. az irodalmi, művészeti és ipartermékek, a jogok védelme, az érdekek képviselete fölötti bírálatokra, továbbá az elöljárók és főnöknek részéről az alárendeltek iránt kifejezett rosszalásokra nézve különösen kimondja, hogy ezek magukban véve büntetlenek, s csak az esetben esnek büntetés alá, ha a kifejezések formájából vagy a körülményekből a sértési szándék derül ki. Mi ezt nem vettük fel, s erre a többi államok fennálló büntető törvénykönyvében sem találunk példát. Nálunk soha sem jutott valakinek eszébe becsületsértés miatt vádat emelni vagy sajtópert indítani, mert irodalmi, művészeti vagy ipartermékek fölött rosszaló bírálat mondatott, illetőleg iratolt. A helyeslő vagy rosszaló bírálat mindenki által oly természetes jogának tartatik Magyarországon, ez oly szükséges, lényeges folyamatja a véleményszabadságnak, hogy ennek büntetlenségét külön törvény által biztositani akarni, annyi volna, mint magát a jogot kérdésessé tenni, mint annak lehetőségét elismerni, hogy e jog egy külön törvény adománya. Németországban szükséges lehet ez intézkedés, ott igenis voltak esetek s HITZIG „Annalen"-jében feltalálhatók, melyekben csupán azért emeltetett becsületsértés! panasz, mert valaki sajtó utján közzétett bírálatában, egy munkát rosznak talált. Egy egyszerű „Utazási leirás" elleni kritika: büntető eljárás tárgyátképezte. És ez oly komoly kérdésnek tartatott, hogy az emiitett jogtudományi folyóirat külön czikket szentel az Ítélet helyességének bebizonyítására, mely kimondotta, hogy az objectiv, habár roszaló kritika, nem állapit meg becsületsértést. Ily előzményekkel mi nem bírunk; s minthogy senkinek sem jutott eszébe a rosszaló bírálatot a becsületsértéssel összevegyiteni, ez okból nincs is szükség annak büntetlenségére törvényt alkotni. Ugyanez áll az elöljárók általi feddésre is, a mit nálunk részint a törvény világosan megenged, sőt rendel; részint pedig a hivatalnoki hierarchia természetes kifolyásának tekint mindenki. A kit a felügyelet illet: azt, ha szükséges, a rosszalás is illeti; a kinek kötelessége az alárendeltet helyesebb, pontosabb, buzgóbb, vagy értelmesebb tevékenységre inteni: annak kell joggal bírni arra is, hogy alárendeltjének eddigi magatartásával elégedetlenségét, roszaló alakban kifejezze. Más azután az, hogy hol vannak a bírálat, hol vannak a jogos megrovás határai. Ott, a hol a bírálat nem bírálat többé, hanem becsületsértés: ott, a hol a hivatalos rosszalás nem rosszalás többé, hanem nyilvános rágalom, meggyalázás, vagy lealacsonyitás; a hol csak a keret vagy a forma olyan, mintha bírálat volna, 55*