Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

II. Rész. VI. Fejezet. Az alkotmány, a törvény, a hatóságok stb. elleni izgatás. — I7I — i74. §§. 175 A kormány kötelező rendelete vagy a hatóságnak illetőségi körében kiadott rendelete vagy meghagyása iránti engedetlenségre intézett felhívásnál , igen nagyfontosságú közjogi kérdés jő az előtérbe. Azon határozóval „kötelező", úgyszintén azon körülírással: „illetékessége körében kiadott" a törvényjavaslat az alkotmányosság egyik corrolariumát akarja kifeezni; azt tudniillik, hogy a felhívás oly rendelet vagy hatósági meghagyás iránti engedetlenségre, mely nem kötelező, illetőleg a melynek kibocsájtására a kibocsájtó nem birt hatósági jogkörrel: nem képez büntetendő cselekményt. E tekintetben eltér a javaslat mind az 1848: XVIII. törv.-cz. 6. §-ának, mind az 1875: XXXIII. t.-cz. 98. §-ának azon kitételétől „törvényes f e 1 s ő s é g e 11 e n 1 á z i t." A felsőség ugyanis lehet törvényes, vagy is a törvény által alkotott s a törvény rendelkezése szerint választás vagy kinevezés által hatósági körébe lépett; de ez nem zárja ki, hogy oly rendeletet vagy meghagyást bocsájt ki, melyre nem bír a törvény által adott hatósági jogkörrel; vagy oly alakban adja ki azt, mely a törvényben szabályozott megkivántatóságokat nélkülözi. Ha például a pénzügyi hatóság elfogatási rendeletet bocsájt ki: az, a ki ez iránti engedetlenségre nyilvános felhívást intéz, nem esik a jelen szakasz intézkedése alá, mert a rendelet nem az erre illetékes hatóságtól származott. Más kérdés azonban az: vájjon azon kitétel „kötelező rendelet" átfoglalja-e annak törvényességét anyagi tekintetben is? vagy is, jogosan intézhet-e valaki nyilvános felhivást valamely rendelet teljesítésének megtagadására, azon szempontból, hogy azon rendelet anyagi tekintetben nem felel meg a törvénynek? A törvényjavaslat ezt nem czélozza; ez csaknem egyértelmű lenne a lázadás jogszerüsitésével. Rendezett államban organicus törvények szabályozzák, a törvénynek meg nem felelő hatósági intézkedések elleni orvoslást. A minister, a ki törvénytelen rendeletet bocsájt ki: felelősségre vonatik a parlament által; sőt a mennyiben a rendelet a magánosok személyi vagy vagyoni jogát érinti, s a rendelet valamely birói elintézésre befolyással lehetne: az 1869: IV. t.-cz. 19. §-a jogot és hatalmat adott a bírónak, a rendelet ellen a törvényt emelni érvényre. De annyira nem mehet a törvény, hogy a közhatósággal és közhatalommal szemben az ellenszegülés jogát szentesítse. A rendelet kötelező, ha az, az illetékes hatóság által, a törvényes formában adatott ki. Materialis béltartalmának törvényessége, itt nem jöhet tekintetbe. Ugyanez áll a hatósági rendeletekre és meghagyásokra nézve is. Ha a vizsgáló bíró elfogatási rendeletet ad ki, s a rendelet a törvény által megkívánt alakban adatott ki: a nyilvános felhívás az ez elleni ellenszegülésre minden körülmény között, a 168. §. szerint büntetendő lesz. Azon kifogás, hogy az, a ki ellen a rendelet kiadatott, ártatlan volt, s hogy tehát a rendelet anyagi dispositiója hibás feltételen alapult: ezen kifogás nem teszi büntetlenné a felhivót. A sértett fél orvoslást talál a törvény által szabályozott eljárás formái között: az ellenszegülés, és igy a felhívás is az ellenszegülésre, nem tartozik a törvény által megengedett orvoslási nemek közé. Az olasz javaslat 143. czikke egészen mellőzi a hatósági rendelet és intézkedés minőségének meghatározását, s egészen egyenlő vonalra helyezi a törvény,