Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

138 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. Azon közös jelleme a két bűntettnek pedig, hogy mindkettő az állam ellen intézett támadást képez: törvényeinknek ugy szószerinti szövegéből, valamint jogtudósaink tanításaiból kétségtelenné válik. „Objectum eriminis vis publicae esse securitatem civit a t i s" — mondja VUCHETICH — quod si illa majori cum impetu et cum perturbatione populi fiat indubie convertitum in notam infidelitatis, si quidem hoc modo reus evidenter semet erigit contra statum publicum Regni, quod sensui art. 9. 1733. conforme est, et tunc poena infidelitatis coercetur. Omnis reliqua vis autem convertitur in actum majoris et minoris potentiae, aut degenerat in aliud aliquod delictum nominatum." És ámbár kétségbe lehet vonni VUCHETICH azon tanát, hogy a köznyugalmat megzavaró erőszak, ezen sajátságánál fogva, hűtlenséget képezett volna; mert tekintve különösen az 1655. 76. t. czikket, ezen nézet nemcsak nem támogattatik, hanem világosan kizáratik; de annál erösebb támogatást nyer hazai tudósunk azon tana, hogy a közhatóság elleni ellenszegülés, illetőleg erőszak, régibb törvényeink szerint is több, egymástól különböző bűntett elemét képezte. Más volt ugyanis a „s e d i t i o", a „proditio", a „rebellió", a melyről az 1514. évi törvényezikkek szólanak; továbbá az 1556:23. t. czikkben, de kivált az 1655:76. t. czikkben emiitett „rebellió" és rp r o d i t i o"; és egészen más, az előbbiektől tényező elemeire, valamint bünösségi fokára nézve különböző^ „actus majoris potentiae"; de végre mindezektől lényegesen különbözött az egyszerű „vi o 1 e n t i a". Főbb vonásaiban hazai jogunk régi fejleményét követjük tehát, midőn a lázadást és a közhatóság elleni erőszakot egymástól megkülönböztetjük ; valamint a hazai jogfejleményt követi a törvényjavaslat abban is, hogy a lázadást, a közbéke megzavarásának legvakmerőbb és legveszélyesebb eseteire korlátozza, és hogy az ezen korlátok közé szorított büntettek csoportjából kiveszi az ezeknél csekélyebb beszámítás alá eső cselekményeket: a közhatóságok szabályos cselekvését megzavaró erőszak és kényszer eseteit. Nem újitás, hanem inkább csak rendszeresítés, a mit a törvényjavaslat kérdéses fejezete tartalmaz; nem képeztetik ez által egy, eddig nem ismert neme a büntetendő cselekményeknek; nem tágittatik ki természetes és jogos határain túl a büntető jog területe, hanem csupán tüzetesebben iratnak körül és határoztatnak meg a büntetendő cselekmények, s ezek különbségei szerint, az igazság és a humanismus irányzata után állapittatnak meg a különböző, a fennálló törvényekben meghatározottaknál sokkal enyhébb büntetések. Az egyes szakaszok indokolása fölöslegesnek mutatkozik, csuyán a „fenyegetésére vonatkozólag lesz még szükséges megemlíteni azon álláspontot, mely a törvényjavaslat szerkesztésénél e sokat vitatott kérdésnél irányul szolgált. Az egész fejezeten végig vonul „a fenyegetés", mint tényező elem; a bűntettet a megengedett cselekménytől vagy pedig egy más, enyhébben büntetendő cselekménytől több esetben a fenyegetés választja el. A biró kérdezni fogja: mit ért a törvény a fenyegetés a 1 a11? sőt a fenyegetésnek a 163. §-ban adott meghatározása által sem enyészik el a kérdés. Egy literaturát képeznek a monographiák és értekezések, melyek tárgyul tűzik ki a büntetendő fenyegetésnek fogalommeghatározását.