Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 2. kötet (1880)

130 III. A btkv. tárgyalása részleteiben. De minthogy a túlszigor ép ugy igazságtalanság, mint a cselekménynyel arányban nem álló túlenyhe büntetés: ez oka annak, hogy én az ö inditványához nem járulhatok. Azt mondja, aki a jelen fejezet előbbi §§-ban meghatározott bűntett elkövetésére a 134. §-ban meghatározott módon fölhívást intéz vagy terjeszt, négy évig terjedhető államfogházzal büntetendő. Nem, t. képviselő ur! nem négy évig: hanem egy napig, egy óráig terjedhető fogsággal sem büntethető, az ön által megjelölt eset. Tessék csak az 1848: XVIII. t. cz. 3. §-át, melynek az előadó ur által adott helyes értelmezése ellen a képviselő ur sikra szállt, tessik e törvényczikk 3. §-át ismételve, és különös figyelemmel megolvasni, abban a felhíváson fölül még egy szót fog találni, melynek jelentményéröl és horderejéröl, a mint látszik, a képviselő ur kellő tájékozást nem szerzett magának, mert ellenkező esetben nem hagyta volna ki azt szövegezésében, s nem szólítana fel minket a szabadelvüség nevében oly indítvány elfogadására, mely a szabadelvűség nyilt megtagadása. E szó Francziaország egész szabadelvű pártjának dicső küzdelme után vívatott ki s foglaltatott be Belgium sajtótörvényébe : Francziaországban most sincs elfogadva. E szó : directement, az egyenes felhívás valamely meghatározott bűntett, vagy vétség elkövetésére ellentétben a határozatlan értelmű, a laza egyszerű „felhívással." A t. képviselő ur mozdulataiból azt látom, ö most is azt hiszi, hogy ez nem lényeges dolog; de akkor a szabadság és a tudomány azon egész illustris phalanxának küzdelme, mely a gondolat szabad kifejezésének garantiáiért oly fényesen és oly kitartóan küzdött — a rendőri systeme, és az eltörpítő korlátok mesterfogásai ellen: akkor ezen nemes és bámulatos szellemi harag, melyet Francziaország parlamenti évkönyvei, és szabadelvű irodalma megörökítettek — lényegtelen szóvita volt. E harcz első rendben a nyilvános felhívás értelmének, a felbujtásnak körűlsánczolása körül forgott, és azt tárgyazta: hogy ne lehessen felbujtónak tekinteni azt, a kinek szavaiban mások felhívást hisznek találni valamely bűntettre; hanem hogy csak az tekintessék felbujtónak, a ki a bűntettre, vagy vétségre, „egyenesen felhív." Hiszen uram istenem ! hogy ha valaki már magában el volt határozva valamely bűntett elkövetésére és egy ujságezikket olvas, melyben felhívást vél találni azon bűntettre, melyre azonban nem hivja öt fel a czikk írója : ez esetben is felbujtatottként legyen büntetendő ? Az egyszerű hatás az érzelmekre, a felhívás, mely nem tartalmazza a büntetőtörvény oltalma alatt álló valamely intézmény elleni cselekvésre való szólítást: ez is felbujtási képezzen, vagy mint olyan büntettessék ? A magyarázat, melyet egy harmadik személy adott valamely szónak, s mely talán a legtávolabb állott azon személy eszméjétől, gondolatától, a ki e szót nyilvánosan kiejtette, vagy leírta: ez is a felbujtás tilója alá szorittassék ? Nem, tisztelt képviselő ur — ezt a mi szabadelvüségűnk nem tűri meg! A criminalistika s a sajtótörvény nem ezt követeli, hanem azt, hogy „egyenesen", egy határozott bűntett elkövetésére intéztessék a felhívás. Tessék megnézni, miként értették azt ott, hol a dolog hosszú küzdelem után végre törvénybe ment: „Indépendamment des dispositions de l'art 60. du Code pénal, et pour tous les cas non spécialement prévus par ce code, seront réputés complices de tout erime ou délit commis, ceux qui, sóit par des discours prononcés dans un lieu public devant une reunion d'individus, sóit par des placards affichés, sóit par des éerits imprimés ou non, et vendus ou distribués, auront provoqué directement áles comettre. Cetté disposition sera également applicable, lorsque la provocation n'aura été suivie que d'une tentative de erime ou de délit, conformément aux art. 2 et 3 du Code pénal." Az egész sajtószabadság körüli küzdelemnek nem lett volna értelme, hogyha ezen egy szó mint lényegtelen, semmi tekintet nélkül hagyatott volna. Nagyon lényeges ezen szó és scrupulositással azért van öntudatosan befoglalva a jelen törvényjavaslat illető szakaszaiba is. De nagyon értették ezt az 1848-iki sajtótörvényünk készítői, kik minden egyébben elfogadták a franczia törvény helyes intézkedéseit, az 1819. évi májusi sajtótörvényt. De ezen §-t nem fogadták el, hanem Royald-Collard, Benjámin Constant és az ezekkel küzdött szabadelvű Francziaország által felismerésre