Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

84 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. jogából vévén eredetét, hosszabb ideig a kiegyenlítési rendszert vallotta irányadónak; később a történeti fejlődésnél fogva, áttértek az európai államok kivétel nélkül az elrettentési rendszer elvéhez. Megmagyarázhatóvá teszik ezt a történeti körülmények. Az állam hatalmának gyengesége, a polgári viszonyoknak ziláltsága ritkán büntethetőkké tette a bűncselekményeket, s azért a büntetésnek ritkaságát annak súlyával akarták pótolni. Azon elv, mely a büntetésnek föczélját az elrettentésben kereste, a mely annak egyik óhajtható eredményét felcserélte, összezavarta annak alapjával, rendeltetésével és fóczéljával, következetes alkalmazásában a legszigorúbb büntetési rendszerhez vezetett. A súlyosbított halálbüntetések, a test-csonkitó büntetések, a kínvallatás, mint a kiviláglás eszköze, jellemezte e kornak törvénykezését. Egyesek felszólamlása egy jobb kort készített elő, de nem diadalmaskodhatott a kornak átalános véleményén s előítéletén, képzelt szükségérzetén. A XVIII-ik század második felének volt fentartva a dicsőség, hogy új korszaknak hajnalát derítse fel. Beccaria kis terjedelmű, de nagy fontosságú munkája indította meg az eszmék azon mozgalmát, a büntetőjognak azon reformját, melynek első gyümölcseként Leopold toscanai törvénykönyve jelentkezik. Azóta hosszú sorát láttuk a törvénykönyveknek; sokan azok közül valódi haladást jeleznek. Epochalisokká váltak a régiebbek közül a Code pénal hatása és kiterjedésénél, a bajor büntető törvénykönyv rendszere és praecisiójánál fogva. De hamar átlátták, hogy a törvényhozás terén történt reformok üdvös hatással mindaddig nem lehetnek, mig a leggyakoribb büntetésnem, a szabadság-büntetések a reform szellemében át nem alakittatnak, mindinkább átlátták azon mondatnak igazságát, melyet XV. Kelemen pápa egyik börtönre íratott: »Parum est improbos coercere poena, nisi probos efficiat disciplina«. Átlátták, hogy hiába codificálnak, hiába határozzák meg a büntettek tényálladékát, mérik ki szigorúan a büntetéseket, mig a börtönök kapuira azt lehet irni, mit Szemere mondott: »a ki mint gyarló ember ide behozatik, mint kitanult gonosztevő bocsáttatik szabadon«. Hogy milyen befolyással volt ez eszmemozgalom hazánk törvényhozására, azt ecsetelte az előttem szólott t. igazságügyminister úr. Ha már a XVII. század végén Kolonics bibornok felterjesztésében kiemelte egy büntető törvénykezési rendtartás szükségét, ha 1726-ban Károly király felszólította az ország rendéit az ilyen büntető rendtartás kidolgozására, ha a nagy Mária Terézia 1752-ben elrendelte annak kidolgozását: akkor t. kh.! nem csodálhatni, hogy azok, amik Európa többi országaiban történtek, itt is viszhangra találtak, s azok eredményeiként az 1791., 1827. és 1843. évi büntető törvénykönyvi javaslatok feküsznek előttünk. Ismeretesek azon indokok, megérintette azokat a t. igazságügyminister úr, a melyeknél fogva azok törvénynyé nem váltak, nem válhattak. Az 1852-ik évi május 24-iki nyilt parancs kihirdette az átalános ausztriai büntető törvénykönyvet s fennáll az most is teljes érvényében a szent korona birodalmának nagy részében, fennáll az erdélyi részekben, a társországokban, Fiume vidékén, a polgárosított határőrvidéken és igy a legszorosabb értelemben vett Magyarországon is. Itt nálunk megszüntette az országbírói értekezlet az átalános büntető törvénykönyv érvényét, a viszonyok szükségéből folyó némi módosításokkal behozta ismét a régi törvényeket és törvényes gyakorlatot, és igy ismét meghonosította azon állapotot, melyet az igazságügyminister úrnak helyes állítása szerint közel egy század előtt őseink már türhetlennek tartottak; honosította azon állapotot, melynél fogva sem a bűn fogalma és annak tényálladéka, sem a büntetés mértéke törvény által meghatározva nincsen; azon állapotot, melyben a legfontosabb kérdésekben a biró bölcs belátása analógia szerint itél és határoz, bizonyos tekintetben tehát a biró és törvényhozó szerepét egyesíti. Az ezen állapotból eredő bajokat, igaz, a tudomány útmutatása mellett orvosolta némileg törvényszékeink eljárása, de meg nem szüntethette. Ideje, hogy véget vessünk ezen állapotnak; ideje, hogy megszűnjék azon állapot Magyarországon, melynél fogva majdnem egyetlen ország Európában, a mely nem bír rendszeresített büntető törvénykönyvvel. Az okok, melyek az 1843. évi javaslatnak elfogadását és előterjesztését gátolták, az igazságügyminister úr által előadattak. Nagy fontosságú törvénykönyvek jelentek meg azóta; alkotmányos viszonyaink megváltoztak, és az érintett okokhoz még egy más fontos ok is járult: azon börtönrendszer, melyen az 1843. évi büntető törvényjavaslat alapszik, azon börtönrendszer helyessége iránti véleménynek megváltoztatása. 1843-ban Európában és Amerikában a magánrendszert a leghelyesebbnek, a legtökélyesebbnek tartották, a mellett nyilatkozott még az 1848 iki frankfurti börtönügyi, 1847. évi