Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

7ii I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. után ugyanis ideiglenesen fentartattak Genfben a franczia törvénykönyvek, s a legsürgősebb, mert a megváltozott politikai viszonyokkal a legszorosabb összefüggésben állott változás, egy új birósági szervezet létrehozatala által léptettetett életbe. Ezután 1816-ban módosíttattak a franczia büntetető törvénykönyv némely intézkedései, melyek közt a leglényegesebb volt a correctionalis és a rendőri büntetések minimumainak eltörlése. De ez csak a vétségekre és a rendőri kihágásokra vonatkozott; a bűntettekre nézve azonban érintetlenül hagyattak a franczia büntető törvénykönyv tételei a minimumokkal és maximumokkal együtt. 1817-ben az államtanács új büntető törvénykönyv kidolgozása végett egy bizottságot nevezett ki, melynek legnevezetesebb tagja, úgyszólván szelleme volt Dumont, Bentham munkáinak kitűnő forditója és értelmezője. E bizottság 1829-ben bevégzé munkálatát, s az általa elkészített törvényjavaslat, Dumont tollából származott indokaival együtt sajtó után közzététetett; azonban távol attól, hogy e bizottság eltörülte volna a minimumokat, épen ellenkezőleg azon esetekre nézve is megállapította a büntetések legmagasabb és legalacsonyabb mértékét, a melyekben a minimum 1816-ban eltörültetett. Dumont tehát egyátalán nem tartotta szükségtelennek vagy helytelennek a viszonylag határozott büntetések rendszerét, hanem ellenkezőleg, ő inditvánvozta azt helyreállítani azon esetekben is, melyekben az, az előbbi törvényhozás által eltöröltetett. Dumont munkája nem vált törvénynyé; a doctrinalis methodus, melye jeles munkának árnyoldalát képezi, nem volt képes azt népszerűvé tenni. A genfi cantonban ez okból mai napig is, eltekintve némely speciális törvénytől és egyes novelláktól, az 1810-ik évi franczia Code pénal van hatályban. A büntetések legcsekélyebb mértékének eltörlése szempontjából tehát Genfre, mint példára nem lehet hivatkozni. Eltekintve ugyanis attól, hogy a minden tekintetben kitűnő kis canton, melynek Bellotja a polgári, Dumontja pedig a büntető törvényhozás terén joggal számittatnak Európa első nevezetességei közé, nincs képesítve azon mintatörvénykönyv létrehozatalára, mely szemközt a világ első rendű államainak törvénykönyveivel, a követendő iránv elveit szabja meg; ettől eltekintve azon kérdésre nézve, mely itt fennforog, a genfi törvények sem állanak elvi ellentétben a civilisált világ többi törvényeivel. A mit csaknem valamennyi büntető törvénykönyv elfogadott, a mit valamennvi újabb büntető törvénykönyv tervezete fentart, azt a tudósok állításaival és a tudomány érveivel külön indokolni fölöslegesnek látszik. A törvénykönyvek az élet és a tudomány származékai; mindkettőnek befolyása van azok megállapítására, s a mit valamennyi törvény, a legújabbak is követnek, az nem lehet tudományellenes. Ezek azon indokok, melyek a törvényjavaslat büntetési tételeinek megállapítása körül követendő rendszer tekintetében elhatározók voltak, s melyeket az igazságügyminister a törvényhozás különös figyelmébe bátorkodik ajánlani. Nem ismerheti félre az igazságügyminister, hogy 1843. óta a magyar törvényhozás által megállapított büntetéseknél a minimumok sok esetben mellőztettek: de ezt még sem lehet a magyar törvényhozás irányeszméjének, és még kevésbé büntetötörvényhozásunk jellemvonásának állítani. Először azért nem, mert ettől több esetben eltérések is történtek; igy az 1848. XVIII. t. cz. 22. §-a 200 frtot mint absolut büntetési tételt állapit meg. A vadászatról szóló 1872-ik évi VI. torvényezikk 21., 22., 23., 24., 25., 26., 27. §§-ban mindenütt meghatároztatik a büntetés legcsekélyebb és legmagasabb mértéke; az ipartörvény, az 1872. VIII. t. cz. 87., 78. §§. szintén meghatározzák a büntetések két végső határát: és igy nem lehet állítani, hogy a büntetési minimumok elhagyása, a magyar közszellem által elfogadott, s a törvényhozás által változatlanul fentartott elvet képezne.. De a legnagyobb figyelemre méltó, s a minimumok elfogadása melletti legnyomatékosabb érvet találjuk büntető törvénykezésünknek, s a büntetések kimérésénél követett birósági gyakorlatunknak, légin káb b az arbitrar ius büntetésekből származóállapotában. Igen gyakori a panasz, hogy a bíróságaink által kimért büntetések fölötte enyhék, hogy azok nem állanak arányban a bűntett nagyságával, s hogy ez okból a legtöbb esetben nincs hatásuk. Azok, a kik a birói működés természetét közelebbről vizsgálták, s az egyes jelenségek okainak keresését tüzetes és beható tanulmány tárgyává tették, már régen felismerték azt, hogy a biró rendszerint igen nagy hajlammal bir a könyörületességre; egész életét az emberi cselekmények árnyoldalának, az emberek gyÖngeségeinek, hibáinak, ösztönei kitörésének megbirálásában töltvén, a szánalom és a könyÖrület akaratlanul is kifejlődnek a biró lelkében; ezen érzelmek folytonosan a cselekmények rugóinak keresérére hívják fel tevékenységét, mi által arra vezettetik a biró, hogy az elhanyagolt nevelésnek, a kornak, a vagyoni állapotnak, a szenvedélynek,