Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

5* I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. csakis mindezen felismerési források gondos felhasználása után határozható el öntudatosan azon nagy kérdés, hogy mely börtönrendszerre alapítsa a magyar állam büntetés1 rendszerét? a) A magánrendszer. Az 1843-ik évi törvényjavaslat készítői által a magánrendszer fogadtatott el; es ez természetes is volt, azon átalános vélemény következtében, mely azon időben az egész müveit világon e rendszerre nézve uralkodott. Még az 1846-ik évi frankfurti congressuson annyira átalános volt a lelkesedés az absolut magánrendszer mellett, hogy azon kérdés is: vájjon a magánelzárás a hosszú idejű fogságnál is alkalmaztassék-e? tetemes szótöbbséggel igenlöleg döntetett el, s úgyszólván az egész congressus a magánrendszer zavartalan dicsőítésében folyt le. Az 1847-ben Brűsselben tartott congressus is hasonlóan egyhangúlag nyilatkozott a philadelphiai rendszer mellett. Az 1857-ben ismét Frankfurtban tartott congressuson azonban már igen észrevehető volt' hogy a tapasztalatok nagy mérvben gyöngiték a magánrendszer melletti lelkesedést, mert a gyakorlat mindinkább kimutatta, hogy a foglyok javításának feladata pusztán negatív módon nem oldható meg. Ezen congressuson is a magánrendsze^r fentartása mellett nyilatkozott ugyan az átalános többség, de a módozatok tekinteteben még a rendszer hívei között is nagy eltérések, nagy küzdelmek merültek fel. A magánrendszer üdvös hatása iránti, egykor oly átalános meggyőződést megingatta az élet, s a második frankfurti börtöncongressus volt az utolsó ilynemű gyülekezet, melyen e rendszer hivei többségben voltak; mert már a legközelebbi, az 1868-ban Bernben tartott congressuson a gyakorlati szakférfiak többsége, ha nem is kizárólag az ir, de minden esetre a progressiv rendszer mellett nyilatkozott. Az 1872-ik évben Londonban tartott congressusnak az abban képviselt minden nemzet tagjaiból állott végrehajtó bizottsága által készített, s egyhangúlag elfogadott jelentése szintén egész határozottsággal a progressiv rendszer mellett nyilatkozik. Ezen jelentésnek az ügy érdemére vonatkozó része így hangzik: „A bizottság nem tartotta tanácsosnak az osztályokban tárgyalt kérdések fölötti véleményeket szavazás alá bocsájtani; mert ily hullámzó gyülekezetben, mely legnagyobb részben felelősséggel nem biró személyekből alakult, a szavazatok csak az adott pillanatban történetesen jelenvoltaknak személyes nézeteit fejezték volna ki. Mindazonáltal a bizottság kezdettől fogva azon volt, hogy jelentésében kifejezést adjon azon nézeteknek, melyek helyeseknek és igazaknak elismertettek, s visszatükrözze a gyülekezet szellemét, nem ugyan az egyes dolgokra, hanem néhány oly vezérelvre nézve, a melyek minden egészséges börtönűgynek alapját képezik, s a melyek életet adnak mindenik rendszernek, bárminő legyen is az, föltéve, hogy azon rendszer által a foglyok javítása, s ebből folyólag a büntettek elnyomása czéloztatik érvényesíttetni. „Elismerve azon födolgot, hogy a társadalom védelme a czél, a melvért a büntető törvények fennállanak, s a melyért a bűntettesek irányában követendő bánásmód is meghatároztátik : a bizottság nézete szerint azon czéllal nemcsak összhangzásban van, de abból szükségképen folyik is a követelmény, miszerint a börtönfegyelem föczélját a foglyok alapos javításának kell képezni. Hogy pedig e czél elérhető legyen : hathatósb rugóvá kell tenni a reményt, mint a félelmet, és ez okból a jó viseletért és a szorgalomért járó jutalomnak kilátásba helyezése által fölébreszteni a fogoly kebelében a reményt; álljon bár e jutalom akár az Ítélet szerinti fogságidö megrövidítésében, akár a munka utáni nyereségben, akár a szabadság megszorításának fokozatos enyhítésében. A foglyok előrehaladó osztályozása, a bizottság nézete szerint, minden börtönben foganatosítandó. „A bűntettesekkel való bánásmódnál mindazon fegyelmi fenyítékek, a melyek szükségtelen kínnal, vagy megaláztatással járnak, eltörlendök lennének, és a fogság alatt elkövetett vétségek büntetéseinek, a mennyire lehet, a megengedett kényelmek elvonásában, valamely kedvezménynek, vagy a kiszabadulás czéljából tett elöhaladás egy részének érvénytelenítésében kellene inkább állani. A mi a fegyelemnek kellő fentartását illeti, valóban erkölcsi erőkre és indokokra kellene inkább támaszkodni és csak a legvégső esetben alkalmazni a phisicai eröszakot. Azonban, midőn ezt a bizottság kimondja, semmi esetre sem akar ez által a mértéktelen elnézés mellett szólani, a melyet ep oly ártalmasnak