Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)
z. Ministeri indokok. — 5. A büntetési rendszer. 47 és gyöngesége által hatálytalanná tenni. A humanismus jogos szempontot képez a büntetések megállapításánál és alkalmazásánál; de a bölcs törvényhozás ezen irány követésiben is megtartja a kellő mértéket, s a humanitás utáni törekvésében nem fogja megzsibbasztani a büntető erőt. Az ily eljárás nem is birna a humanitás magasztos jellemével; mert az emberiség legfenségesebb intézményét tenné ki a folytonos megtámadtatás veszélyénekazt ugyanis, a melyben az emberiség czéljai valósittatnak meg; továbbá a társadalom ellenségei iránti túlzott és igazságtalan kíméletből, a jó polgárok biztonságának oltalmát gyöngítené. Mindezen tekintetet figyelembe kellett venni a törvényjavaslat büntetési rendszerének megállapításánál; s ennélfogva a büntető törvénykönyv hatásának egyik leglényegesebb föltételéül kellett elfogadni azt, hogy a javaslatba hozandó büntetési rendszer, s annak keresztülvitele, megfeleljen a humanismus követelményeinek, a n é 1 k ü 1, h o g y az i g a z s á g s a z e z á 11 a 1 követelt kellő szigor figyelmen k i v ü 1 h a g y a s s e k. E két szempont volt vezérelve és iránya az 1843-ik évi törvényjavaslat büntetési rendszerének is; s ha a jelen törvényjavaslat a büntetések nemeit, azok végrehajtási módozatait illetőleg részben eltér az előbbi javaslattól, ez kizárólag a tudósok és a gyakorlati férfiak által azóta is szakadatlanul folytatott munkásság folytán eredményezett felismerésnek tulajdonítandó, mely a czél és az eszközök, a kitűzött feladat és annak legsikeresebb elérhetési módozatai tekintetében, ma világosabb tájékozást nyújt, mint 30 évvel ezelőtt. Mindazonáltal vannak változatlan tételei a büntetési rendszernek, melyek egyszer kifejezve, az igazság és a helyesség megdönthetetlen erejével birnak; melyek igazak és helyesek máshol úgy, mint nálunk : melyek már 1843-ban is ismertek voltak, s melyektől eltérni ma sem lehet. A fenn kiemelt két szempont, melyet már az 1843-ki törvényjavaslat büntetési rendszere is föelvűl tűzött: a humanismus és az igazságos szigor azon változhatlan tételek közé tartoznak. E két alaptételre nézve csak a mikénti érvényesítés kérdésénél lehet a helyzet és viszonyok szerint eltérni: de maga a szabály, mint alaptétele és kiindulási pontja mindenik helyes büntetési rendszernek, mindenütt szükségszerüleg szabályozza a megállapítást. A humanismust illetőleg a jelen törvényjavaslat, viszonyítva az 1843-i kihoz: több tekintetben enyhébbnek tűnik fel. Már azon tény, hogy az időtartamhoz kötött szabadságbűntetés leghosszabb tartama amott 24 év, itt csak 15 év, nagy befolyással van a büntetési tételekre, és 9 évvel szállítja le a szabadságbüntetést mindazon esetekben, melyekben a határozott tartamú szabadságbüntetés legmagasabb foka alkalmazandó. Azon további tény, hogy az 1843-iki törvényjavaslat a rabságnak egész tartamára a magánelzárást állapítja meg, sokkal enyhébbnek igazolja a jelen törvényjavaslat büntetéseit, minthogy ennek 31., 39. §§. szerint egy évnél tovább tartó magánelzáratás nincs megengedve; sőt az államfogházra ítéltek, tehát a politikai bűntettel vagy vétséggel terheltek a 36. §. szerint egyátalán kivétetnek a magánelzárás alul. A fokozatossági rendszer, melyen a börtönrendszer alapul, a közvetítő intézettel, s a föltételes szabadságra bocsátással, szintén a jól értett humanismusnak és egyszersmind a javítás szempontjának alapos tapasztalatokból keletkezett követelményeit juttatja érvényre, s az időközben felmerült sokféle egészségtelen, az egész társadalomra ártalmas vegyitékektöl megtisztított javítási törekvés újabb és helyesnek bizonyult stádiumát jelzi. A humanismus, mely a javítási szemponttól nem választható el, érvényesül a 42-ik §. azon intézkedésében, hogy a fogházra vagy elzárásra itélt 20 éven aluli egyének, fogsáííukat dologházban tölthetik. Az ide vonatkozó mindezen intézkedések a büntetési
