Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

26 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. tetések leghosszabb tartamának meghatározása; a minimum; az absolut, vagy a viszonylag határozott, vagy határozatlan büntetések; a büntetések átváltoztathatása, s ennek határai; ezek, s hasonló kérdések, mindannyi vitapontok a bölcsészek, az államférfiak, a jogászok, a humanisták, az orvosok és a fogházigazgatók között; s vitás kérdései az egymással ellentétben álló rendszereknek. Ismeretesek a beszámítási tannak számos controversiái, ezeknek egyes árnyalatai; nem tünt le még a vita folszinéröl azon kérdés sem: vájjon a szándék beszámithatósága és annak kizárása között van-e egy közbenső fok, mint ezt az 1861. évi bajor büntető törvénykönyv elfogadja, vagy nincs, a mint ezt a tettleg hatályban levő büntető törvénykönyvek, a beszámítás csekélyebb fokának kirekesztése által megállapítják? Vitás a kísérletnek fogalommeghatározása; vitásak a kísérletnek fokozatai; vitás az, a mit a franczia, a belga jogtudomány „délit manqué", az olasz javaslat pedig „delitto mancato" nevezet alatt ismernek. A legkitűnőbb erők iparkodnak a részességet biztos, határozott szabályokba foglalni, s a tannak megtámadott tételeit végmegállapitásra juttatni. Ha csupán azon egy kérdésre, s az e körűi felmerült, a legkitűnőbb férfiakat két táborba osztó controversiákra gondolunk : hogy mely büntetendő cselekmény számítandó be a tettesek, illetőleg a bűnrészesek ellen, ha ezek egyike súlyosabb cselekményt követett el, mint a melynek elkövetése a többiek szándékában volt, és a melyhez ezek hozzájárultak? s ha a különböző törvénykönyveknek erre vonatkozó különböző határozmányait figyelembe vesszük: már ez maga eléggé indokolja a kérdésnek fölvételét nálunk is, valamint a véleményeknek egyik úgy, mint másik irányban indokolt érvényesülési törekvését. Befoglalandók-e a s a j t ó utján elkövetett büntetendő cselekmények az átalános büntető törvénykönyvbe? és ha igen, alkalmazandók-e az átalános büntető törvénykönyvnek a felelősségre vonatkozó elvei a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmény részeseire is ? és ha nem, fentartandó-e az 1848: XVIII. t. cz. 13. és 33. §§-ban elfogadott elv ? Mi fogadandó el a munkások szövetkezésénél a büntethetőség jogalapjául, tényezőjéül? A mily fontos, s a mily nagy érdeket átfoglaló e kérdés: épen oly vitás is az azon szempontok szerint, a melyekből annak vagy jogi eleme, vagy bizonyos érdekek oltalmazása képezi a kiindulást. Mindezen, valamint a büntető törvénykönyv egész területén elterjedő számos más kérdésekkel és vitás tételekkel szemközt állást kell foglalnia a törvényjavaslatnak; határozott intézkedésekbe kellett foglalni azt, a mi elfogadandónak tartatott; s szükségszerüleg mellőzni mindazt, a mi ellenkező irányban, habár a legkitűnőbb férfiak által, erős érvekkel támogattatott; mellőzve azt is, a mi egyik vagy másik állam törvényében, a jelen törvényjavaslat határozványával ellenkezőleg megállapittatott. Lehet-e képzelni, hogy annyi kérdés, s a nézetek ellentétes áramlata között, annyi tényező elem, annyi benső és külmozzanat között, melyek egy büntető törvénykönyv szerkesztésénél számba veendők: mindenik esetben eltaláltatott azon egyedül helyes szabály, mely minden vitát kizár, vagy melynél helyesebb, czélszerübb és viszonyainknak inkább megfelelő, nem állíttathatnék fel? Ily hitnek menthetetlen gyöngesége távol áll az igazságügyministertöl, s a javaslat körüli tevékenységére vonatkozólag csak azt állítja, hogy mindaz, a mi abban foglaltatik, gondos és lelkiismeretes munka után fogadtatott el; s minden, a mi mellőztetett beható tanulmány, a viszonyok komoly megfigyelése folytán hagyatott el, vagy rendeltetett egy másik, erösebbnek és elhatározóbbnak mutatkozott tekintet alá. Legyen egyébiránt sok vagy kevés a szükségessé válandó módosítások száma: legyenek mélyen behatók, vagy szorítkozzanak csupán egyes hiányok kiegészítésére, egyes