Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

V. A főrendiház hármas bizottságának jelentése a btkv. javaslatáról átalánosságban 133 Mindezekből a hármas bizottság azon következtetésre jutott, hogy tekintettel hazai viszonyainkra, népünk véralkatára, s a rögtonbiráskodásnak folyton fennálló sajnos szükségére, valamint azon haladást feltüntető körülményre is, mely szerint a törvényjavaslat ezen büntetés alkalmazását csupán a Felség személye ellen előre elhatározott gyilkossági merényletre és az előre megfontolt szándékból eredő emberölésre, vagyis a gyilkosságra kívánja feltétlenül kimondatni, a halálbüntetés végleges eltörlése hazánkban idő előtti dolog lenne. Ezen büntetésnek a most emiitett esetekre való megszorítása azonban, szemben más államok büntető törvényeivel, a törvényjavaslatnak egyik elvitázhatlan fénypontját képezi, s méltó megemlítést érdemel. A halálbüntetés fentartását nem lehet árnyfoltnak sem bélyegezni, miután kétségtelen, hogy a büntetés nem képez fekélyt, hanem inkább a bűntett ellenében az erkölcsi érzület kifejezését védeni van hivatva. A halálbüntetés fentartása nálunk mindaddig égető szükség maradand, mig az emberiség gyilkolóinak száma nem fog apadni; s épen a dolog természetéből folyó következés, hogy miután a halál az élettől, az emberiség e legbecsesb tulajdonától foszt meg, a halálbüntetés is visszahatást szüljön, s az is legyen, nem pedig a boszú kifolyása; s ha sok ezerekre menők életüket egész vitézséggel kénytelenek feláldozni, nem elvitázhatlanul jogosult-e a társadalmi körök azon elégtételt reménylö követelménye, hogy a gonosztevőt is utóiérje méltó büntetése?! Ez is igazolja a halálbüntetés fentartásának elkerülhetlen voltát, melynek a bűnös irányában leendő gyakorlati érvényesítése csakis rendes birói eljárás mellett, s a beszámítás alá nem eső jogosult önvédelem és a királyi kegyelmi jognak az illetőnél való mellőzése után kovetkezhetik be, s csakis a fentebb többször emiitett két bűntett eseteiben. A halálbüntetés ezek szerint csakis a legritkább esetekben lévén alkalmazható, a törvényjavaslat ezen intézkedése egy felettébb fontos haladást foglal magában, s ha fel is hozathatnék ennek ellenében, miként az 1843-ik évben tárgyalt büntető törvényjavaslat a halálbüntetés eltörlése által, a mostaninál nagyobb mérvű haladást tüntetett föl, úgy szolgáljon ennek ellenérvéül az, miszerint a kérdéses javaslat törvénynyé nem emeltetvén, a halálbüntetés eltörlése is csak irott malaszt maradt, s kérdés, hogy életbeléptetése esetén ezen intézkedés létrehozói nem Önmaguk lettek volna-e kénytelenek, más államok példája után indulva, a büntetés e nemét újból visszaállítani?! Mindezen körülmények megnyugtató indokul szolgálhatnak a nm. főrendi háznak arra nézve, hogy a halálbüntetésnek a Felség élete elleni merénylet és az előre megfontolt gyilkosság eseteiben leendő alkalmazását a maga részéről is elfogadja, valamint a büntetés végrehajtására ajánlott, s az emberi felindulást kizáró módnak, a zárt helyen történendő foganatosításnak, nemkülönben a közvetlen emberi tevékenykedést megszüntető s gépies nyugalommal működő eszköznek használatát se ellenezze. A büntetési rendszer tárgyát képezik továbbá a szabadságbüntetések, különböző nemei, s a törvényjavaslathoz mellékelt indokolásban kellőleg ki van fejtve a bűnhődés azon nagysága, illetve Összege is, mely az egyes elkövetett jogellenes cselekmények megtorlására van megállapítva; — azoknak végrehajtására vonatkozó intézkedések pedig, az egyes bűnesetekhez mérve, a viszonyok és körülmények kellő tekintetbevétele mellett, változtathatók. A bűntettekre kimondatik, hogy azok fegyházzal, börtönnel sa törvény által meghatározott bizonyos kivételes esetekben államfogházzal is torlandók meg, mig a vétségeknél átalában a fogház alkalmazandó, melynek büntetési nemét az államfogház is képezheti. Ezen felosztásból kitűnik, miszerint az elkövetett bűntetteknek fegyház vagy börtön által leendő megtoroltatása, az elkövetett cselekmény nagyságához már azért is könnyebben