Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

IV. A btkv. javast átalános tárgyalása a képviselőházban. Zsedényi Ede, hat. javasl. Helfy Ignácz. 10Í levő törvényjavaslatát mielőbb a ház elé terjessze, addig pedig a codexnek további országgyűlési tárgyalását felfüggeszszük. Gulner Gyula jegyző (újra felolvassa a határozati javaslatot). Elnök: T. h.! Miután még többen vannak szólásra feljegyezve és az idö előre haladt, azt hiszem az ülést befejezhetjük. A holnap 10 órakor tartandó ülés tárgyai lesznek: először a képviselőház november havi költségvetésének tárgyalása, másodszor a ma megkezdett törvénytavaslat tárgyalásának folytatása. (Az ülés végződik d. u. 2 órakor.) 2. A 3io. országos ülés i877. nov. 23-kán Bánó József elnöklete alatt: az átalános vita második napja. Elnök: Következik a napirend második tárgya: a magyar büntető törvénykönyvről szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. Helfy Ignácz: T. h.! A szőnyegen levő nagyfontosságú törvényjavaslatra nézve én is aláirtam a Komjáthy Béla t. barátom által benyújtott határozati javaslatot és felszólamlásomnak czélja ezen eljárásomat lehető röviden indokolni. Mielőtt azonban a szavazatot indokolnám, szükségesnek tartom indokolni magát a felszólalást. Felszólalok ugyanis daczára annak, bogy már több idö óta hallottam, és a sajtó orgánumaiban olvastam, hogy e nagyfontosságú kérdéshez tulajdonképen csak az úgynevezett jogász képviselőknek kellene szólniok, a többiek úgy sem értenek hozzá. Megvallom, hogy én ezen nézetben nem osztozom, sőt ezen nézetet egyenes sértésnek tartom a képviselőházra nézve; mert olyan ember, a ki soha életében komolyan nem gondolkozott arról, a mi a társadalom alapját képezi, a jogról és ezen jogok legfontosbikáról, a társadalom büntető jogáról, a ki ezen jogok alapelveivel, történelmi fejlődésével annyira nem barátkozott meg, hogy még csak egy javaslatot sem képes megítélni: az olyan ember nem érdemli, hogy bármely törvényhozó testületben helyet foglaljon. Nem osztozom e nézetben. Régi mondás: ab hominis natura discenda est natura juris Ennek alapján, ebből indulva ki, nem hiszem, hogy csak professorok és ügyvédek tudnak hozzá szólani; sőt a tapasztalat az ellenkezőt mutatja : tudósok és a gyakorlat terén sokáig működök bizonyos praeoccupált eszméből indulnak ki, meg van az ö kedvencz eszméjök, azt akarják minden áron érvényre emelni, abból bírálják a kérdést. Holott a józan eszű ember, a ki a természet törvénye, az észjog alapján itéli meg a dolgot: helyesebben tud ítélni. Ebből nem következik, hogy a legjobb törvényjavaslatot a laicusok csinálhatják, de következik, hogy egy jó büntető törvénykönyv létrehozására szükséges mind a két elem hozzájárulása. Volt idö, t. h., mikor a jog, de különösen a büntetőjog mysticus fátyolba volt burkolva és a kik azt administrálták, egy istenségnek vindicáltak és mintegy istenség kiküldötteinek hirdették magukat. Nem rég olvastam, a nagyhírű franczia tudós Champoillon utazási leveleit Egyptomról és Nubiáról, melyekben elbeszéli, hogy az Isisnek szentelt templom oszlopán a romok közt ezt olvasta: „Én vagyok a nagy Istennek főtitkára az igazság és jog teremében". Tehát az Isten titkárainak adták ki magukat. Titokszerüleg folyt az egész igazságszolgáltatás, a népnek arról nem volt szabad semmit tudni. Ez alkalommal „hála isten" nem a nagy isten főtitkárával, hanem az ígazságügyminister ur szerény államtitkárával állunk szemben, s ez belém bátorságot önt, hogy a dologhoz szóljak. Később az oltár helyét a trón foglalta el. Nem volt többé misticismus, de körülvétetett a büntetőjog a trón nimbusával. Ráruházták az egész hatalmat, és sok, igen sok század kellett arra, mig végre oda fejlődött a dolog, hogy sem az oltár, sem a trón ne kezelje Önkényüleg e fontos jogot, úgy hogy a nép ítelete hozzá ne férjen, hanem átadatott az észnek és gondolkodásnak, és szabad Ítéletére lett bízva minden embernek; szóval létrejött a rationalis büntetőjog. De felszólalok más okból is, daczára annak, hogy mint már tegnap is hangsúlyoztatott valamely oldalról, hogy vannak emberek, kik még a legszükségesebb dolog létrejöttét is megakarják akadályozni, bár maguk bevallják, hogy ez a törvény szükséges. Ezen szemrehányással találkozik sokszor különösen azon párt, melyhez tartozni szerencsém van. Kénytelen vagyok ez alkalommal is, mint már másszor tettem, tiltakozni e felfogás ellen. Abból, ha valaki egy szerinte