Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

10* I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. rosz törvényt elfogadni nem akar, nem következik, hogy tehát torvényt nem akar (Helyesles a szélső balon); mert ha valaki belátja annak szükségét, hogy bizonyos törvényes intézkedés történjék, abból nem következik, hogy moraliter kénytelen legyen az elébe terjesztett intézkedésre ráadni sanctióját. Mi igenis belátjuk annak szükségét, és talán épen ezen oldalról sürgettetett leggyakrabban, hogy birjon Magyarország rendszeres büntető törvénykönyvvel. De azt mondom, hogy inkább késsünk még 10 évig ha kell, de biztosítsuk, hogy jó büntető törvénykönyvünk legyen. Mert igen nagy baj, ha egy ország most, midőn minden államnak van rendezett codexe, ilyennek híjával van: de ez sohasem oly nagy baj, mint a minő származik abból, ha egy a nemzetnek meg nem felelő törvény lép életbe. A t. igazságügyminister ur tegnap szemrehányást tett az 1818. előtti törvényhozásoknak, és pálezát tört felettük, azt mondván, hogy helyesebben járt volna el a két tábla, ha a helyett, hogy mindenik a maga álláspontja mellett makacskodott, az egyik engedett volna. En nem osztozom e nézetben, Őseink teljesen correcte jártak el. A ki meg van győződve, hogy bizonyos törvény nem felel meg e czélnak, kötelessége azt megakadályozni. Nem új e kérdés és nemcsak Magyarországban fordult elő ily eset. A büntetőjog hazájában, Olaszországban nem igen rég, 1865-ben, midőn legelőször akarták az új codexet életbe léptetni: az az alsó házon keresztül ment, de a senatusban megbukott. És kérdem a t. államtitkár úrtól, mi baj származott ebből ? Van-e oka Olaszországnak ezt megbánni ? Nem, mert a büntető törvénykezés Olaszországban annyira javult, hogy ma úgyszólván, mintaképül szolgál Európának. T. h., nem fogadom el ezen törvényjavaslatot, különösen négy okból. Először azon oknál fogva nem, melyet a két határozati javaslat benyújtója is kiemelt; mert az eljárás nemcsak hogy törvényerőre nem emeltetik, hanem annak alapelveit sem ismerjük. Arra hivatkoznak a t. szónokok, hogy más országokban is történt, hogy sok évi időköz után jött létre az eljárásról szóló törvény. Igen, először történt oly országokban, melyekben volt már egy rendszeresített, megállapított eljárás, minél fogva tehát nem kellett egyebet tenni, mint az új anyagi törvényhez idomítani a már létezett eljárási törvényt. Mi nálunk absolute nincs sem az egyik, sem a másik. Ha tehát az egyiket meg akarjuk Ítélni, okvetlenül szükséges a másikat ismerni, mely annyira kiegészítő része emennek. Hogy ismét hivatkozzam Olaszországra, ott újabb időben annyira belátták ennek együvé tartozását, hogy a közoktatási minister megszüntette azon eddig volt szokást az egyetemeken, hogy külön előadója volt az alaki, és külön az anyagi jognak, és kötelezővé tétetett, hogy ugyanazon egy tanár adja elő mindakettöt, mert természetes, magának ez anyagi törvénynek súlya, jelentősége az eljárás módozatai szerint idomul. Igaz, hogy ebből egy kis késedelem származnék. De hát méltóztassék nékem példát idézni Európa bármely államából, a hol büntető codex oly hamar jött volna létre, mint a hogy Önök akarják. Arra hivatkozott tegnap a minister úr, hogy mennyi fórumon ment már át e törvényjavaslat. Bocsánatot kérek, nagyon kevés fórumon ment át más országokhoz képest. Emiitette tegnap a t. előadó ur, hogy a büntető codex tulajdonképen modern alkotója Beccaria volt, Beccaria megírta az ö hires könyvét a bűntettekről és büntetésekről 1764-ben. Azóta fényes iskola keletkezett Olaszországban; nyomába lépett Romagnosi, s utána mindjárt a hires Rossi. Ez a három férfiú, kiket az olasz büntetőjogi irodalomban a büntetőjog szent háromságának szoktak nevezni: fejlesztette és terjesztette Európaszerte a büntetőjogi fogalmakat és elveket. Mindazonáltal a legelső törvényjavaslat 1807-ben jelent meg. Ezen törvényjavaslatban a nagy bizottság Összegyűjtötte ama három nagy szellem alapelveit, és mindazt, a mit ennek folytán Európa tudósai megalkottak. De akkor még nem lett belőle törvény ; tovább és tovább mentek, úgy, hogy tulajdonkép azt lehet mondani, több mint félszázad kellett Olaszországnak arra, a mig a már elsajátított elveket codexbe igtathatta. Nem volna nagy baj, ha ezen törvényjavaslatot, melynek egyes szép részeit szívesen elismerem, s azokat dúsgazdag anyagul tekintem, most egyelőre anyagul vennők azon idő alatt, mig a t. ministerium az eljárásról szóló törvényt dolgozná ki, s megismertetné a képviselőkkel, hogy akkor egyszerre tárgyalhatnék mind a kettőt. De ez csak az eljárás módozatát illeti. Áttérve a dolog lényegére, nem fogadom el e törvényjavaslatot főkép a következő három okból : Tegnap a bizottsági javaslatnak ékes védője igy fejezte be szép beszédét: „Mens et animus et consilium et sententia civitatis posita est in legibus". Igaz ! cs épen mert ez oly szent igaz, ez a legfontosabb és a legelső ok : a miért én nem járulhatok e törvényjavaslathoz. Igenis