Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

94 I. A btkv. tárgyalása átalánosságban. Most áttérek az átalános rész harmadik fejezetére. Mielőtt ezen fejezetben foglaltak egynémelyikére megtenném észrevételeimet, anélkül, hogy az itt elfogadott börtönrendszer bírálatába bocsátkoznám: nem mulaszthatom el megjegyezni, hogy nem helyeselhetem, hogy a vizsgálat alatt levő, vagy elitélt foglyokkali bánásmód, s az ezek feletti fegyelmi hatalom ki általi és mikénti gyakorlása körvonalozva nincs; mert ha elismerem is azt, hogy a végrehajtás körébe tartozó minden intézkedés felvétele a büntető törvényben felesleges: azt kimondom, hogy ezekben az eljárást egyes, s talán érdekelt felekre bizni nem óhajtanám. A büntetés nemei közé felvette a javaslat a halálbüntetést. Ismerjük a büntető irodalom kiterjedtségét, s tudjuk azt, hogy annak egy tekintélyes részét a halálbünte- halálbüntetés tés jogossága vagy jogtalansága, szüksége vagy szükségtelensége feletti érvelések képezik. Ismerős ez érvek mindegyike a t. ház tagjai előtt, s valóban meddőnek tartanám e részben vitát provocálni, ha arra mintegy kényszerítve nem volnék: mert jól tudom, hogy az általam kiszemelendő egynéhány érv, úgy sem lesz képes az ellenérvek által teremtett meggyőződését egyeseknek lerontani. En magam részéről a halálbüntetést sem jogosnak, sem szükségesnek nem tartom, s azért azt a büntetés nemei közül kihigyatni óhajtom. Meg is elégedném ennek egyszerű kinyilatkoztatásával, ha nem félnék attól, hogy ezen egyszerű kinyilatkoztatásomból a halálbüntetés pártolói e házban azt következtethetnék, hogy magam sem hiszek az érvek helyességében, s azt elhallgatni azért akarom, s ha nem tartanék attól, hogy e házon kivül a halálbüntetés ellenzői, ha az esetleg megtartatnék, azon hitben lehetnének, hogy annak eltörlését komolyan senki sem óhajtotta. Ebből kifolyólag engedjen meg a t. h., hogy a véleményem melletti érvek tárlatából néhányat kiszemléljek és azt előadni bátorkodjam. Megtartandó-e a halálbüntetés vagy nem ? azt két oldalról kell megbírálni; megbírálni először átalános, másodszor speciális magyar szempontból, mert lehet, hogv mi átalánosságban nem helyeselhető, az a mi viszonyainknál fogva szükségesség és viszont. Átalánosságban elkárhoztatom a halálbüntetést, mert az ellenkezik mindazon feltételekkel, melyek a büntetés helvességének közös ismérvei; mert van-e valaki a házban ki a halálbüntetésről beigazolni képes volna, hogy az megbecsülhető, helyrehozható, példás, javitó és népszerű; azt pedig mindannyian elismerjük, hogy egy czélszerü büntetési nemnek ezen feltételekkel birni kell. Elismerem ugyan, hogy azon büntetési nemek közül, melyeket én is elfogadhatónak tartok, vannak olyanok, melyek ezen feltételek közül némelyiket nélkülözik, a halálbüntetés azonban ezen feltételek mindegyikét nélkülözi. Nem megbecsülhető a halálbüntetés, mert a hatást, mit az elitéltre gyakorol, emberi ész nem mérlegezheti, és arra az előzmények sem nyújtanak alapot; mert mig az egyik azt daczczal fogadja, a másikat összetöri, s bár a legsúlyosabb büntetési nemnek mondatik, a tapasztalat szerint vannak, kik a halált inkább óhajtják, mint a hosszú ideig tartó, vagy életfogytiglani elzárást. Helyrehozhatlan a halálbüntetés; pedig ki ne ismerné el, hogy a körülmények legmeggyőzőbb alakulásánál, a bizonyításnak a legkisebb részletekig ható, s még a feltevést is lerántó sikerülése esetén is lehet a bírónak csalódni, mit fájdalom, sok példával lehetne igazolni. Nem példás a halálbüntetés, mert ha eltekintünk is attól, hogy korunkban a halálbüntetés pártolói is a nyilvános végrehajtás ellen nyilatkoznak: a tapasztalat és történelem győz meg minket arrólhiszen azon sötét korszakban, midőn a gyilkosság e törvényes neme leginkább volt alkalmazásban : az ezzel sújtott bűnök nem kevesbedtek; s hogy napjainkban kevesebb oly bűnnel találkozunk, azt nem ezen a humanismus és az erkölcsiséggel ellentétben álló büntetési nemnek, hanem a műveltség terjedésének, s más büntetési nemek javitó hatásának köszönhetjük. Tudjuk, hogy azokat, kiket az igazságszolgáltatás halállal sújtott, a nép emlékében tartja s költészetével veszi körül, s a helyett, hogy a bűnös halála emlékét megvetéssel sújtaná, az ellenkező eredményez tetik, sőt az irtózat, melylyel e büntetési nem az embereket eltölti, megtermi a megvetést a megölt családjára, s egy bűnösre mért büntetés egész családot sujt. Hogy nem peldas e büntetés: mutatja az, hogy a nép e büntetés nemét a végrehajtóra tartja becstelenitönek. Hiszen tudjuk, hogy a hóhéroktól irtózattal fordul el mindenki • ki van zárva a társadalomból; nevének csak említése is csak undort és megvetést idéz elő, mig az elitéltet sokszor tüntetőleg fogadják; már pedig t. ház, lehet-e pártolni oly büntetésnemet, melynek végrehajtása becstelennek van bélyegezve.