Lőw Tóbiás: A magyar büntetőtörvénykönyv a bűntettekről és vétségekről (1878:V. t.cz.) és teljes anyaggyűjteménye - 1. kötet (1880)

IV. A btkv. javaslatának átalános tárgyalása a képviselőházban. Pauler Tivadar. Dc a szabadság-büntetések hatása nagyban azon rendszertől függ, mely szerint azok be vannak rendezve. Az igazságügyminister úr emiitette, hogy e büntető törvénykönyv az úgynevezett ir- vagy progressiv rendszert fogadta el, * rendszer. elfogadta azon rendszert, mely szerint a bűnös büntetésének egy részét magánfogságban tölti el; ha három évnél hosszabb: egy évet; ha rövidebb: büntetésének 73_ad részét. Aztán a közös dolgozó osztályba jut, hol másokkal együtt foglalkoztatva, fegyelmi Önviseletéhez, tanulmányaihoz és munkásságához képest osztályozva, ha büntetésének bizonyos részét, 2/3-át kiállotta és az osztályozás fokozata szerint javulásának kellő jeleit adta: az úgynevezett közvetítő intézetbe jut, melyben a szabadság nagyobb körével bir, felügyelet alatt áll ugyan, de közlekedhetik és érintkezhetik másokkal, s igy mintegy előkészíttetik szabadságának kellő használatára. A közvetítő intézettől határozott idő lefolyása után, ha t. i. büntetésének 3/4 részét, ha pedig életfogytig tartó fegyházra volt Ítélve, 15 évet kiállott, feltételesen szabadlábra helyeztetik ; ez esetben felügyelet alatt áll, szabadlábra helyezése azonban visszavonható, ismét visszakerülhet a fegyházba, a börtönbe, vagy a fogházba. Ez azon rendszer, melyet a hol megkísértettek, siker koronázta. Hazánkban is Lipótvárott életbe lépett és mint hallom, a horvátországi Lepoglavai fegyházban is sikerrel vétetett alkalmazásba. S a dolog természeténél fogva mi lehet czélszerűbb, mint ha az, a ki bűnhődik úgy bűnhődik, hogy egyszersmind az életnek erényes folytatására vezéreltetik; ha hozzá szoktatják ahoz, hogy szabadságával kellően éljen; éljen előbb szigorúbb és utóbb enyhébb felügyelet alatt. Mi indította az igazságügyi bizottságot arra, hogy az ideig tartó fegyházi büntetések maximumát 15 évben állapítja meg ? azt az indokok bőven mutatják. Az észak-német büntető törvénykönyv szerkesztése alkalmával a porosz igazságügy- és belügyministerek a szakférfiak tanácsát kérték ki, hogy az időleges büntetésnek mely tartamát tartják alkalmazhatónak; alkalmazhatónak a nélkül, hogy a büntetés egyik föczélját, az illetőnek javítását koczkáztassák ? S azoknak egyhangú véleménye az volt, hogy a 10 esztendőn túli börtönbüntetés már nagyon is veszélyezteti az előbbi idő alatt nyert eredményeket és sikert. Ez indította az igazságügyministert és a bizottságot oly évkörnek megállapítására, mely, ha túlhaladja is a 10 évet, mégis közel áll ahoz, tudniillik a 15 évre. A mellékbüntetések közé felvette a javaslat a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését. A becstelenség, az infámia, a melylyel a régibb törvényhozások a bűntetteseket megbélyegezték : a büntetés czéljaival, Mellékbüntetések. a humanitás követelményeivel nehezen egyeztethető Össze. De nagy a különbség a becstelenség közt és nagy a különbség a polgári kitüntetések, a bizalom nyilvánulásai között. A ki közönséges büntettet elkövetett, ha büntetését kiállotta: méltán követelheti, hogy közönséges polgári jogaiba visszahelyeztessék; követelheti azért, mert megbűnhődte tettét, mert kiegyenlítette azon vétket, a melyet a társadalom ellen elkövetett. De a ki közönséges bűntett miatt el volt marasztalva: az nem követelheti polgártársaitól, nem követelheti az államtól, hogy előbb még, mintsem javulásának elegendő bizonyítékát adta volna, tüstént azon kitüntetésben, azon bizalomban részesüljön, a mely bizalom szükséges bizonyos hivatások teljesítéséhez, bizonyos fontos jogoknak gyakorlatához. A legkevesebb, a mit az állam azoktól követelhet, a kikre teendőit bizza, a legkevesebb, a mit a polgártársak attól követelhetnek, a kiket érdekeik képviselőiként az országházba, vagy a törvényhatósági termekbe küldenek, hogy bírjanak azzal, a mit a rómaiak existimatiónak neveztek: »Statum illaesae dignitatis legibus et rooribus comprobatum*. (Élénk helyeslés.) A ki azzal nem bir: az sem a kormánynak, sem polgártársainak bizolomnyilvánitását igénybe nem veheti. Nem foszthatja meg az állam a polgárt becsületétől, nem adhatja meg neki a becsületet, igen de közvetve hathat arra a morál érdekében az által, hogy megjelöli azon cselekvési módot, a mely, ha meg sem bélyegzi Örökre az illetőket, őket mégis egy időre bizonyos jogok gyakorlatára képtelenekké teszi. (Helyeslés.) Ebben az értelemben intézkedik a törvényjavaslat. Nem minden bűntettel, nem is a fegyházzal egyátalában kapcsolja Össze e jogok felfüggesztését, csak bizonyos bűntettekkel, nem Örökre, hanem bizonyos évkörre és ennek meghatározását is bizonyos korlátok között a biró belátására bizza. Sőt ennél is tovább ment az igazságügyi bizottság: s a birót felhatalmazta, hogy ezen mellékbüntetéseket is mellőzhesse rendkívüli körülmények közt. Igen, t. ház, mert rendes körülmények közt ezen törvénykönyvnek az igazságügyi bizottság által is elfogadott elve: a bírónak korlátot szabni nemcsak a büntetés legnagyobb,