Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Ötödik szakasz: Az állami hatalom gyakorlásának módja Magyarországon

504 ÖTÖDIK SZAKASZ. ÖTÖDIK FEJEZET. Egyébiránt magánfeleknek kártérítési keresete, hivatali bűntet­teket kivéve, mind a birák és birósági személyek s a közigazgatási hi­vatalnokok s ezeknek örökösei, mind pedig az állam irányában, nem csak akkor évül el, ha a kártérítési kereset a fegyelmi biróság hatá­rozatának, melyben a kereshetőséget megállapította, kézbesítése után 30 nap alatt meg nem indíttatik, hanem még akkor is, ha a magán fél a kártérítési keresetet, illetőleg fegyelmi eljárást a kárt okozó cse­lekmény vagy mulasztás elkövetésétől számítandó egy év alatt meg nem indította. 183. §. A fegyelmi biróság ok és a fegyelmi eljárás. 1. Fegyelmi vétségek felett az illetékes fegyelmi biróság itél. a) A kir. törvényszéknél alkalmazott birósági hivatalnokok és szak­értők felett, a fegyelmi bíróságot az első fokú kir. törvényszékek gya­korolják. Az első fokú kir. törvényszék, mint fegyelmi biróság áll az elnökből vagy helyetteséből és két itélő bíróból, b) Az első fokú bíró­ságok alelnökei, itélő birái, valamint ügyészei és alügyészei, továbbá a kir. táblák segéd és kezelő személyzete, azon kir. itélő tábla fegyelmi bíróságának vannak alárendelve, melynek területén hivatali székhelyök létezik. Ezen fegyelmi biróság az elnökkel együtt a kir. tábla öt ren­des itélő birájából áll; elnöke az illető kir. táblai rendes elnök, és ha ez akadályozva van, a kinevezési sorrend szerint utána következő ta­nácselnök. — c) Az elsőfolyamodásu kir. törvényszékek elnökei, a kirc táblák itélő birái fölött, ezek elnökeinek és alelnökeinek kivételével, továbbá a kir. táblák mellett alkalmazott kir. ügyészek és ezek helyet­tesei, végre a m. kir. kúria összes segéd- és kezelő személyzete felett a fegyelmi bíróságot a kir. legfőbb Ítélőszék gyakorolja ; mely, mint fegyelmi biróság, a legfőbb Ítélőszék elnökéből, akadályoztatása ese­tében a kinevezési sorrendben következő tanács elnökéből és hat ité­lőbirájából alakíttatik. — d) Az elsőfokú kir. törvényszék fegyelmi bíróságára nézve a kir. tábla fegyelmi birósága, ez utóbbira nézve pedig a kir. legfőbb ítélőszék fegyelmi birósága képezi a másod- és utolsó fokú bíróságot. — Azon fegyelmi ügyek pedig, melyekben a biráskodás első fokban a legfőbb Ítélőszék fegyelmi bíróságát illeti, felebbvitel esetében a kir. kúria mindkét osztályának biráiból alakult fegyelmi bírósághoz tétetnek át. Ezen fegyelmi biróság az elnökön kivül nyolcz tagból áll, felében a semmitőszék, másik felében pedig a legfőbb ítélőszék tagjaiból alakul; az elnökséget e bíróságnál a sem­mitőszék elnöke viszi, a kit szükség esetén a semmitőszék alelnöke helyettesít. — e) A kir. táblák elnökei és alelnökei, a kir. kúria elnÖ-

Next

/
Oldalképek
Tartalom