Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Ötödik szakasz: Az állami hatalom gyakorlásának módja Magyarországon

160. §. A TÖRVÉNYHATÓSÁGOK JOGÁLLÁSA. 419 korol; az önkormányzat és közigazgatás költségeit megállapítja s a fedezetről gondoskodik és a kormánynyal közvetlenül érintkezik. Azonban mindezen önkormányzati jogokat a törvényesen meg­állapított feltételek mellett gyakorolhatják. Nevezetesen: a) csak mi­niszteri jóváhagyás után hajtható végre a törvényhatóságnak minden oly határozata, mely aa) a költségvetés megállapítására, bb) ingatlan vagyon szerzésére vagy elidegenítésére, cc) kölcsönvételekre, dd) a helybenhagyott költségvetésben elő nem forduló terhes szerződések kötésére vagy felbontására és közművek emelésére, ee) uj hivatalok rendszeresítésére vagy a fenállók megszüntetésére vonatkozik ; és ál­talában minden határozat, melyre nézve a törvény felsőbb megerősí­tést rendel. Ha a kormány a felterjesztéstől számítandó 40 nap alatt egyáltalában nem nyilatkozik, a felterjesztett határozatok helyben­hagyottaknak tekintetnek és végrehajthatók. — Magánfelek, a tör­vényhatóságnak az önkormányzat körében hozott sérelmes határozatai ellen a kézbesítéstől, illetőleg a szabályszerű kihirdetéstől 15 nap alatt az illető miniszterhez folyamodhatnak. De a folyamodvány az alispán­nak, illetőleg a polgármesternek adandó, ki azt 8 nap alatt vélemé­nyes jelentéssel felterjeszteni köteles. A törvényhatóságnak azt, hogy valamely határozata csak birtokon kivül felebbezhető, magában a határozatban világosan ki kell fejezni; mert e záradék hiányában a határozat birtokon belől felebbezhető. —b) Szabályrendele­teket a törvényhatóság csak önkormányzati hatáskörének korlátai közt alkothat s azok a törvénynyel s a kormánynak hatályban levő rendeleteivel nem ellenkezhetnek, megyék, vidékek, kerületek és szé­kekben a községek (faluk, mezővárosok) önkormányzati jogait nem sérthetik, és csak a szabályszerű kihirdetéstől számítandó 30 nap után hajthatók végre; — a csupán helyi érdeknek a törvényhatóság területén, közérdekűek az egész országban kihirdetendők. Azok ellen az érdekeltek a szabályszerű kihirdetéstől 30 nap alatt az illető miniszterhez folyamodhatnak, ki a törvényhatóság meghallgatása után végérvényesen határoz; de a szabályrendeletet felfüggesztő vagy meg­semmisítő kormányrendelet mindig indokolandó. — c) Az árva- és gyámhatóságot a törvényhatóságok egy állandó központi árva­szék által — mely áll egy elnökből, legalább két ülnökből, a tiszti ügyész, számvevő, egy jegyzőből és a szavazattal nem biró közgyám­ból — gyakorolják; kinevezik és ellenőrizik az árvagyámokat, meg­vizsgálják a gyámi számodásokat, felügyelnek az árvák vagyonára és nevelésére, s intézkednek az árvák mindazon ügyeiben, melyek a ren­des biró illetőségéhez nem tartoznak. Az árva- és gyámügyek a bel­ügyminiszterhez felebbezhetők. •— d) Addig, míg a törvényhozás a

Next

/
Oldalképek
Tartalom