Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Harmadik szakasz: A honpolgárok államjogi viszonyai

224 É. R. HARMADIK SZAK. NEGYEDIK FEJEZET. szabályzat óta) fenálló gyakorlat szerint az illető íőpásztorokon kivül 25 egyházi és 50 világi (ezek közöl 25 határőrvidéki) követ, a román egyházi congressusra pedig az illető íőpásztorokon kivül 30 egyházi, 60 világi (ezek közöl a határőrvidékről 10) követ hivandó meg. Az 1868: 9. t.-cz. mindkét egyháznak halaszthatlan feladatul tűzte ki, hogy a mielőbb Összehívandó eongressusaikon ezeknek s egyáltalában önkormányzatuk körébe tartozó ügyeiknek szervezetét ő Felsége jóvá­hagyása mellett megállapítsák. A görög keleti szerb nemzeti egyház önkormányzata körébe tartozó egyházi, alapítványi és iskolai ügyek igazgatására és intézésére eddig szabályul a fentebb említett »Declaratorium« szolgált. Az 1864/5-dik évi congressuson azonban a görög keleti szerb metropolia egyházi, iskolai és ezekre vonatkozó alapítványi ügyeinek újjászerve­zésére egy ujabb szabályzat készült, melyet ő Felsége 1868-dik évi aug. 10-én kelt kir. rendeletével jóváhagyott. Ezen szabályzatnak, mely a) a lelkészség kevesbítéséről és javadalmazásáról, a zárdai papság személyzetéről és a püspökök javadalmazásáról, b) a helyi egyház­községek szervezéséről, c) az iskolaügyről, d) a consistoriumok és a metropoliai egyházi és iskolai tanács szervezéséről, e) a zárdajavak és a szerb nemzeti alapok kezeléséről és végre f) a lelkészi pályáza­tok megvizsgálásának módjáról intézkedik, végrehajtására szükséges utasításokat az 1868. decz. 13-án kiadott vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet tartalmazza. Es miután az 1869-dik évben egybehí­vott szerb nemzeti egyházi congressus a gör. keleti szerb egyházmegyei consistoriumoknak és a metropoliai égyházi és nemzeti iskolai tanács­nak rendezésére ujabb szabályzatot dolgozott ki, s azt ő Felsége — az állami főfelügyelet szempontjából szükségelt módosítások mellett — 1871. évi május hó 29-én jóvá is hagyta: ennélfogva az 1868. évi aug. hó 10-én kelt s fentebb említett kir. rendeletnek a consistoriu­mok és a metropoliai egyházi és iskolai tanács szervezéséről szóló IV. fejezete (a fentebbi d) pont), — a 10. §. és 21. §-nak az iskolai ügyre vonatkozó második bekezdése kivételével — nemkölönben az említett kir. rendelet keresztülvitele iránt 1868. deczember 13-án kiadott mi­niszteri utasítás 8., 9. és 10. pontjai érvényen kivül helyeztettek. — Ezen szabályok is csak ideiglenesek s a legszükségesebb intéz­kedéseket tartalmazzák addig is, mig a végleges szervezet megálla­pítható lesz; mindazon régibb szabályok tehát, illetőleg ezeknek mindazon pontjai, melyek az említett ujabb szabályzatok által érintve nincsenek továbbra is irányadók. A szerb nemzeti egyházi congres­sus újjászervezése iránt is megindultak ugyan az 1869-ben összehívott congressnson a tárgyalások, de eredménytelenül. — Felemlítendő még

Next

/
Oldalképek
Tartalom