Korbuly Imre: Magyarország közjoga illetőleg magyar államjog rendszere, kapcsolatban az ország közigazgatási szervezetével (1877)

Harmadik szakasz: A honpolgárok államjogi viszonyai

166 E. R. HARMADIK SZAK. ELSŐ FEJEZET. 67. §. Az állampolgári minőség megszűnése. Az állampolgári minőség természeténél lőgva senki sem lehet egyszerre két vagy több államnak is polgára, mert ez, ha csak az állampolgári kötelességek teljesítésére gondolunk, merőben lehetetlen­nek, sőt képtelenségnek tűnik fel — bármennyire állítsa is azt egy­két német publicista, s ezek közt a különben jó nevű Blunschli is, lehetségesnek és összeegyeztethetőnek. Másrészt az állam sem kény­szeritheti egyes polgárait, hogy kapcsolatában mindvégig megmarad­janak, miután ez az önkényszerűleg egy meghatározott államhoz nem köthető egyéniség s az emberi szabadság — és méltóságnak megtáma­dása volna s az embert czéljai elérésében kifejtendő szabad tevékeny­ségében is gátolná. Innét következik, hogy az állampolgári kapcsolat egyáltalában nem felbonthatlan, hanem az állampolgár akaratától, es csakis ettől függ, azt megszüntetni, — az állam részéről jogosan csak is az állampolgári kötelességek tekintetéből levén korlátozható az állampolgári kapcsolat azonnali felbontása. Az angol államjogban sokáig érvényes elvet: »once a subject always a subject«, vagy »neino potest exuere patriam« Anglián kivül, hol még most is alig lehet az állampolgári kapcsolatból való kilépésre engedélyt nyerni, sehol sem követik már; s habár némely államoknak törvényei szerint a forma­szerinti elbocsátás szükséges is, de az mindenkor, s a mennyiben az állampolgári kötelességek teljesíttettek, nehézség nélkül kinyerhető. Az eddig előadottak szerint nem szenved kétséget először, hogy mihelyt valaki egy más államban honíiusí Itatott, állampolgárságot nyert, azonnal megszűnt előbbi hazájának tagja, illetőleg polgára lenni. Ennélfogva a nő idegen állam polgárával kötött házassága foly­tán, ennek rangja és állásával állampolgári minőségét is osztván, megszűnt előbbi hazájának is állampolgára lenni — megszűnt pedig saját akaratánál fogva ; úgyszintén az is, ki idegen állam állandó szolgálatába lép — mert ez is a honfiusitás egy nemét képezi. Szóval aki idegen állampolgárságot nyer, ezáltal állampolgárságáról önként lemondván, azt azonnal elveszti, mert valamint »két urnák nem lehet egyszerre szolgálni*, ugy még bizonyosabb az. hogy két államnak sem lehet senki egyidejűleg polgára. Miután pedig az állampolgári kapcsolat felbontható, ebből következik másodszor, hogy az állampol­gári minőség jogos utón és legtermészetesebben kivándorlás által szüntethető meg, melyet megakadályozni egy államnak sem áll jogá­ban. Ez lehet vagy formaszerinti, midőn a kivándorlási szán­dék nyilván kijelentetvén, az állampolgári kapcsolatból való elbocsá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom