Korbuly Imre: A báni méltóság tekintettel a horvát-, dalmát- és tótországi, nem különben a … történelmi és közjogi viszonyaira (1868)
- 84 brebirí grófoknak örökjoggal adományozta; mit ezek azzal háláltak meg, hogy ellenfelének Róbert Károlynak pártjára állván, azt az országba Zágrábig behozták; az Endre halála után beállott zavaros időkben pedig féktelenül garázdálkodtak Horvátország- s különösen Dalmátiában, s mint a Róbert Károly pártján levők a [horvát-dalmátországi bánságot Venzel és Ottó rövid uralkodási idejök alatt is kezeik közöl ki nem bocsátották. A szlavóniai báni méltóság ezen zavarok alatt mindenik pártkirály által betöltetett, ugy hogy több bán fordul elő egy időben, kik közöl, hogy melyik volt tényleg a bán, eldönteni nem lehet. Midőn Róbert Károlynak 1508-ban végre is sikerült magát királyul fogadtatni el a magyarok által, ezen rendetlenségnek is vége szakadt; még pedig oly formán, hogy a Károlynak jó szolgálatai által lekötelezett Pál brebiri gróf a horvát-dalmátországi báni méltóságban ezután is meghagyatott, sőt III. Endrének az örökösödésre vonatkozó szabályzata is, legalább egy időre, fentartatott, a mennyiben az 1312. május havában meghalálozott Pált fia Mladin követte a báni méltóságban; Szlavóniának pedig ezalatt külön bánjai voltak 1322-ig. Mladin azonban testvérével Györgygyei együtt valóságos ostorává vált a tengermelléknek s a hatósága alatt levőknek; sőt a magyar szent korona iránti hűségről is megfelejtkezvén, két kulaesos szerepett játszott Velence és a magyar király közt; minek következtében Zára a velenceiek kezébe került. Ezzel azonban meg nem elégedve, s Velence pártfogásában bizva, még nagyobb mértékben folytatta zsarolásait, ugy hogy a zaklatott tengeri városok egymással szövetségre lépve voltak kénytelenek az őket haddal megtámadó bánnal szembe szállani, s hatalmának megtörésére Károlynak is rendszeres hadjáratot kellett kezdeni, mely azután Mladin bukásával végződött. És ekkor meg lön szüntetve egyúttal a brebiriek családjában a