Kecskeméthy Aurél: Parlamenti alkotmány és vármegyei reactio (1867)
V. Az alkotmányos rend garantiáiról
— 85 — Eló'bb a megye, mint törvényhozás tagja, a jogosultság némi színével, s bizonyos határig törvény-magyarázó is lehetett. Innen ered azon (mint már érintém: jogtörténetileg nagyon kétes) usus vagy abusus, a kormány rendeletét tisztelettel félre tenni. Az 1848-ki ministerium rövid élete elég hosszú volt arra, hogy a megyék s ministerium közt némi versengés támadjon. A helyhatóság kell, hogy engedelmeskedjék a kormánynak, mely a törvényhozás közege, megbízottja, kell, hogy föltétlenül végrehajtsa országos közigazgatási rendeleteit. Utólag fölterjesztést tehet ellene; de ez akkor csak petitio jellemével birand. Ezen elv tagadhatlan. De nem zárja ki, hogy a helyhatóság1 a kormány rendeletének, mely nem országos, hanem helybeli közigazgatásra vonatkozik, végrehajtását fölfügeszsze s törvényes határidő alatt az ellen fölírást tegyen. De egy elvet nem kell felednünk: alkotmányos kormányzat alapja, hogy minden közhatalom gyakorlatának ellenében áll a felelőség. Minden hivatalos cselekményért kell valakinek felelősnek lenni. Mint a ministerek, ugy minden hivatalnok felelős a maga körében tetteiért. A kormány nem tehető felelőssé, ha — mint 1848-ig— felelőség nélküli megyegyülésektől függ valamely rendeletének félretétele vagy foganatba vétele. A kormányzás továbbá nem csak tettleges törvények végrehajtásából áll; s igy nagyon szük fogalmat mutat a kormányról, ki azt egyedül végrehajtó hatalomnak tartja, nevezi. A kormányzás az állam ezer meg ezer előre nem szabatozható napi szükségeire terjed ki, s oly esetlegekről kénytelen — többnyire rögtön — gondoskodni, melyekről semmiféle törvényhozás előre nem gondoskodhatik. Kell ezt tennie önkezdemé-