Kecskeméthy Aurél: Parlamenti alkotmány és vármegyei reactio (1867)

I. A helyreállitott megyei s városi municipiumok tevékenysége 1867-ben

— 11 — Volt-e egy magasabb vezérelv, közérdek, tiszta hazafiság, mely a választásokban általán országszerte irányadó lett volna? Nem. Kidobták-e a provisoristákat mind? Nem. Kidobták-e a legroszabbakat? Nem. A kidobottak helyébe — általán szólván mindig — jobbakat, képesebbeket választottak-e? Nem. A volt hivatalnok mind rosz hazafi volt-e, mert szolgált? Nem. Mind az, ki nem volt hivatalnok, jobb hazafi volt-e ? Nem. Igen sok csak azért „hazafi", csak azért nem szolgált, mert nem kapott, habár kért hivatalt*). Helyi viszonyok, családi connexiók, hivatalvágy, kenyériesés, szenyes önérdekek, mindenek fölött ravasz kortesfogások, a legtöbb megyében és városban győztek a választásoknál — a közjóra irányzott önzetlen hazaírni intentiókon. És mit nyert a nép? mit várhat az ország? lesz-e jobb közigazgatásunk ? . . . A ki ez iránt némi kételyeket táplálna, kérdezzen meg egy-két az administratióhoz értő főispánt; vagy a mi még egyszerűbb: tekintsen be a ministeri osztályok bármelyikébe, lássa a ministeri fölhivásokra s rendeletekre a megyékből beérkező — ha beérkező — válaszokat, és akkor aztán ítéljen. A Forgách-Zichy-Pálffy-féle provisorium nyomorult volt ugyan — s ki merne védelmére kelni? sok szedett-vedett nép volt annak összetoborzott hivatalnok*) Midőn 1860-ban kiütött a hazafiúi humbug, a bécsi kormánykörökben szó volt arról, hogy sok szájhős elnémítására nyomassák ki mindazon magyaroknak névsora, kik 1850-től 1859-ig a császári kormányhoz hivatalért folyamodtak, de alkalmasaknak nem találtatván — nem kaptak. De a jövőre való tekintetből, nehogy compromittáltassanak olyanok is, kik talán maholnap a hazának és fejedelemnek hasznos szolgálatot tehetnek, ezen terv elejtetett.