Irínyi József: Az 1790/1-ki 26-ik vallásügyi törvény keletkezésének történelme (1857)

Előszó

- 111 ­LlII-ik fejezetben), hogy mind a kerületeknek ezen dologban készített munkájok, mind pedig a Mixta Deputatiónak azon munkákból kidolgozott czikkelye ő felsége eleiben terjesztessenek, és ő felsége ál­tal a Bécsben és Linczben kötött békességek értelméhez képest „elin­téztessenek ;" szabad levén ezek mellett ugy a catholicusoknak, vala­mint az evangélicusoknak a magok hasznára czélozó okaikat ő felsége eleiben bocsátani." Mely határozat következtében benyújtottuk felségednek már említett legalázatosabb emlékiratunkat, melyben az ügyet, mely felett köztünk és polgártársaink között vita folyt, a legjobb hiszemmel fel­séged bizalmi bírósága (arbitratui) alá terjesztettnek vallottuk: s nem kételkedhetünk, hogy ugyan azt tette az ország prímása és bibor­nok is a római katholikusok részéről felségednek benyújtott észre­vételeiben. Mindezekről felséged magának részletes jelentést tétetni ke­gyelmesen megparancsolta, s ekkép mind a két felet kihallgatva, a mint azt (ezek felséged kegyelmes válaszának szavai) a tárgy fon­tossága, s a magyar nemzetben ez által leginkább eszközölhető örök egyetértés, és mit egyedül an­nak folytán lehet reményleni, az ország boldog­sága kívánta, érett megfontolás alá venni, s ez ügy­ben kir. válaszát kiadni, s ennek czikkekbe szerkesztve, köz törvény által örökre megerősítését akarni, a f. évi nov. 9-ről kelt kegyelmes kir. előtérjesztményeinek 14-ik pontja szerint kegyesen kinyilatkoz­tatni méltóztatott. S miután felséged igazságossága, szeretete és jósága ezen kitűnő bizonyítékáért, a még hátralevőket felséged ezen a törvényekben ala­pult, s felséged által vallásunk elveinek menten hagyásával kiadott válasza szellemének megfelelő kegyelmes gondviselésére és az időre hagyván , legalázatosabban köszönetet mondtunk , s felséged kegyel­mes válaszában megnyugodtunk, annyival inkább minden további vi­ta-okot megszűntnek kellett hinnünk: a) Mert a kegyelmes előterjesztések s ezen legkegyelmesebb vá­lasz kihirdetése alkalmával, felséged kegyelmes akarata, a kalocsai ér­sek és hozzá szító néhány hevesebb buzgóságu pap, s némely más r. katholikus kivételével, egyhangú örvendező felkiáltással fogadtatott. b) Mert az ország rendéi f. é. nov. 14-ki feliratában 3), mely felséged f. é, sept. 21-kén kiadott kegyelmes leirata folytán kelt, azon l) Lásd a LXII-ik fejezetet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom