Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből
234 Ötödik könyv. Az ország védelme üebreczeubül. 1849- Jan- És valóban e reménytelenségre január közepén még több A körűimé- 0k létezett, mint elébb, a Debreczenbe történt futás napjainyék veszélyessége, ban. Akkor a sereg vitéz ellentállásában még erős volt a bizodalom. Most már ez is mindinkább tűnni kezdett, a tapasztalás bizonyítván, hogy a sereget is átalános csüggedés szállotta meg. Kassánál seregünk Schlick előtt megfutamlott; Tiszafürednél, hol a hidfőt egy zászlóalj védte, egy kis osztrák csapat megjelenése azt, kedvező állása daczára, annyira megrettenté, hogy csata nélkül húzódott vissza. Azon tisztek közöl, kik elébb a császári seregben szolgáltak — pedig ezek tették a többséget, s foglalták el a legfőbb rangokat — mind többen átmentek az ellenséghez. A bácskai seregben, melynek nagy része felrendeltetett, a tisztek közöl többen kijelentették, hogy a ráczok ellen ugyan készek ezután is küzdeni; de a császári seregek ellen harczolni hajlandók nem lévén, lemondásukat nyújtják be. Maga a hadosztály vezére, gróf Eszterházy Sándor tábornok, meg nem elégedvén a lemondással, alattomos fondorlatok s vesztegetések, Ígéretek s rettegtetések által ügyekezett elcsábítani az egész hadosztályt, hihetőleg czélt is érendő, ha gróf Vécsey ezredes hazafias erélye, néhány derék tiszt, különösen Lenkey ezredes által támogatva, az árulást meg nem hiúsítja. Mint fentebb látók, még a különben hazafias szellemű Kiss Ernő tábornok is nehézségeket gördített a bánsági hadtest felvonulásának elébe, minek következtében viszályok támadtak a seregben, melyeket csak bajjal sikerűit az oda küldött alsó házi alelnöknek, Almásy Pálnak, kiegyenlíteni. Az egy Erdélyt kivéve, hol Bem egy ideig még győzedelmesen haladt dél felé, minden felől vesztett csaták, hátrálások, árulások és viszályok híre érkezett Debreczenbe; és mindenki óránként rettegett ama hír érkeztétől, hogy Windischgrátz a Tiszán áttörve, Debreczent fenyegeti. Perczelnek gyönge, kifáradt s lehangolt serege ütközetbe is alig bocsátkozhatott volna a sokszorta nagyobb csász. sereggel. Eddigelé csak pár dandárt küldött Windischgrátz Szolnok felé