Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Hatodik könyv: A márcziusi alkotmányirat s a nemzet válasza
510 Hatodik könyv. A máreziusi alkotmányirat s a nemzet válasza. 1849. Aprii. azt, hogy a nemzet felett más határozhasson, mint e nemzet maga. Hanem addig, míg a nemzet képviselői a körülmények megfontolásával a jövendő kormányzati rendszert minden részleteiben kidolgozandják, az országban kormánynak lenni kell; és mennél nagyobbak s nehezebbek a körülmények, annál inkább szükséges, hogy ezen kormány tagjai személyes felelősség mellett sáfárkodjanak a nemzetnek reájok bízandó ügyével. „Eddig a körülmények azt hozták magokkal, hogy a honvédelmi bizottmány, melynek én is, uraim, önök parancsából, tagja és elnöke vagyok, testületileg kormányozza az országot. Hogy miként teljesítettük kötelességünket, itélend felettünk a história, valamint ítélni önöknek joguk van, uraim. Hanem mi a nemzet által alakítandó, s a személyes felelősség basisára alapítandó új kormány tagjainak kezébe azon tiszta meggyőződései teendjük le azon sáfárkodást, mely eddig reánk bízva volt, miszerint a nehéz körülmények között tettünk legalább annyit, hogy a nemzet nem csak nem veszett el, hanem hogy joggal, óvatossággal, méltányossággal elérhettük azon napot, melyre nekem, nem mint kormánytagnak, vagy mint elnöknek, hanem mint a nemzet egyik szolgájának s képviselőnek, lelkiösmeretemmel számot vetve, kimondanom lehet, hogy én elérkezettnek látom az időt arra, hogy önöket felhívjam, kimondani Magyarország státuséletének önállóságát, függetlenségét, s az ausztriai háznak elkergetését. S hogy a körülményeket ennyire legalább vezetni tudta a honvédelmi bizottmány: ez énnekem is, valamint tiszttársaimnak, ha majd, a mit isten adjon reám nézve mihamarább, visszatérendek a szerény és szegény magánélet csöndébe, hogy érezzem, mint egyszerű polgár a törvény ótalmát és azon szabadság jótékonyságát, melynek megótalmazásában magam is egy csekély eszköz voltam a nemzet kezében, — azon meggyőződést nyújtja nyugalmunk párnájául, hogy nem rontottuk el a nemzet ügyét; hanem segítettünk azon annyit, erejét nevelni, mennyire tehetségünk s a körülmények engedték."
