Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből
320 ötödik könyv. Az ország védelme Debreczenból. 1849. Márcz. nappal elébb Batthyáni Lajossal, Széchenyivel, Deákkal szemközt váltig bebizonyította. A különbség köztök, nagyravágyásuk tekintetében, csak az volt, hogy Görgey, különben a haza iránt is kétes hűségű katona, ki mindent kardjától akart tenni függővé, s mind a mellett is, hogy egyébnek, mint a hadi mesterségnek értéséről semmi bizonyítványt nem adott, minden mást lenézett, gúnyolt, megvetett, a cynismus czondrája alá rejté nagyravágyását; míg ellenben azt Kossuth a soha senkitől kétségbe nem vonhatott honszeretetének s hazaírni hűségének ékes palástjába burkolta. Igaz ugyan, hogy mióta a szakadás a nemzet és a dynasztia közt jó szerével orvosolhatatlanná lett, Kossuth mind fényes tehetségei, mind elvei, mind hazafiúi buzgalmánál fogva teljes joggal kérdezheté: „Kicsoda, ha nem ő?" De nem kell feledni, hogy volt idő, midőn ő még nem állott egyedül a végzet jelöltjeként a nemzet élén; és nem kell feledni, hogy a viszonyokat, melyekben minden jogosiílt vetélytárs lelépett s csak ő maradt a lehetséges egyéniség, nagy részben ép ő idézte elő nem kevesbbé hatalomvágya, mint a nemzeti jogoknak eszélytelen modorú védelmezése által, oly formán, mint Görgey előidézte augusztus 9-dikét, midőn egymagára ruháztatott az országos hatalom. Egyébiránt még egy szempontot nem hagyhatunk itt érintetlenül a két végzetes férfiú közti viszony tekintetében. A váczi nyilatkozvány után, melyben Görgey az engedelmességet a honvédelmi bizottmány iránt felmondta, Kossuth meghittebbjei előtt nem kételkedett kimondani reá az árulás vádját. A honárulást azonban ekkor még nehéz feladat volt volna kisütni reá, ki csökönyössége s a polgári hatalom iránti engedetlensége mellett is, ama szózatban engedelmességet igér a katonai hatóság, a hadügyminiszter iránt s a leghatározottabban kijelenti, hogy maga és serege az utolsó csepp vérig kész küzdeni az alkotmányért. Az árulást tehát csak magára, mint a polgári hatalom fejére nézve, kellett értenie Kossuthnak. De vonatkoztatta légyen az árulást a hazára, vagy magára:
