Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben - 2. kötet (1871)
Ötödik könyv: Az ország védelme Debreczenből
226 Ötödik köuyv. Az ország védelme Debreczenbó'l. 1849- Jtul- közölök nem is Debreczenbe, hanem házi tűzhelyeikhez siettek, ott várandók be a nemzeti ügy szomorú fordulatának végkimenetelét. A zavar, levertség és reménytelenség, mondhatni, átalános volt az országban a gyorsan terjengő rémhírek halattára. Nem kevéssé nevelte pedig a levertséget és kétségbeesést az, hogy többen azok kÖzől, kik eddig a nemzeti ügynek élén állván, annak rendíthetlen bajnokai gyanánt tekintettek, mint például, ifj. Pázmándy Dénes, a képviselőház elnöke, Szentkirályi Móricz, a felsőház legtöbb tagjai stb. a nemzeti önvédelem győzedelmes kimenetele iránt kétségbe esve, Pesten maradtak; a seregben pedig számos tisztek lemondtak, sőt néhányan az ellenség táborába mentek át. E hangulat következtében, mint hasonló szerencsétlen körülmények közt mindig történni szokott, azok, kiknek kezében a hatalom létezett, hangosan gáncsoltattak. Még azok is, kik különben határozottan pártolták a honvédelmi bizottmányt, kikeltek ellene, hibái, erélytelensége, mulasztásai miatt. Nyári és Szemere, annak legkitűnőbb tagjai határozatlansággal, maga Kossuth azzal vádoltatott, hogy a kislelküségének s erélytelenségének annyi tanúságait adott bizottmányt minap újjá nem alakította. De egyéb vádak is hallattak Kossuth ellen. Azt ugyan senki sem tagadta, hogy az egész kormányban ő az egyetlen, ki erélyt, határozottságot fejtett ki s a maga sorsát a hazáéval azonosította; gáncsoltatott mindazáltal, hogy a fővárosban több tartaléksereget nem gyűjtött s a hadak öszpontosítását elmulasztá; hogy a dolgok állását nyiltan s annak idején közzé nem tette; most pedig oly gyorsan távozott el Pestről, hogy félénksége által a közrémülést s levertséget is öregbítette. Hibául tulajdoníttatott neki, hogy a külön vidékeken oly egyéneket nevezett ki vezérekké, kik vesztett csatáik által eléggé igazolták a közbizalmatlanságot személyeik iránt. Es nem egy képviselőtől lehetett hallani, hogy az országgyűlés Debre-